Capri új, minden eddiginél szigorúbb turisztikai szabályokat és komoly korlátozó intézkedéseket vezet be a nyári szezonra.
Az olasz szigetet sok más népszerű úti célhoz hasonlóan elárasztották a turisták. A hatalmas csoportokban érkező, zajos látogatókat kívánják visszaszorítani annak érekében, hogy megóvják Capri nyugalmát és élhetőségét. Mint ismert,
főszezonban akár napi ötvenezer látogató is érkezik a mindössze tizenhárom-tizenöt ezer lakosú szigetre.
Az új szabályok szerint a szervezett csoportok létszáma nem haladhatja meg a negyven főt, a húsz főnél nagyobb csoportok esetében pedig tilos a mikrofon használata, az idegenvezetők csak fülhallgatón keresztül kommunikálhatnak a résztvevőkkel.
Emellett betiltják az eddig gyakran használt, messziről is feltűnő eszközöket, így például az esernyőket és zászlókat is. A csoportoknak szorosan együtt kell haladniuk, nem akadályozhatják a gyalogosforgalmat, és nem foglalhatják el a szűk utcákat vagy kilátópontokat.
A városvezetés további intézkedéseken is dolgozik, a Marina Grande kikötő forgalmának szabályozásával kapcsolatban az érkezési idősávok korlátozása is szóba kerülhet.
A politikai vezetői szerint a cél nem az, hogy Capri szigetére kevesebb látogató érkezzen, hanem csak az egyszerre érkező tömegek okozta túlterhelést szeretnék elkerülni.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
sziget | tilalom | turistacsoport | olaszország | olasz sziget | idegenvezető
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
72 óra Amszterdamban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
