Babarácsokkal a biztonságos házon belüli közlekedésért

Egy lakásban számos veszélyforrás lelkesedik ránk, felnőttekre is, ha nem vigyázunk, nem beszélve a gyerekekről. Minél kisebbek, annál inkább kiszolgáltatottak és miközen felfedezik a körülöttük lévő nagyvilágot, megismerkedhetnek olyan területekkel az egyes helyiségekben, amelyek fájdalommal járó megtapasztalása elkerülhető lett volna egy kis odafigyeléssel vagy másmilyen eszközökkel, mint amilyen a baba biztonsági rács.

Bababiztossá tenni a lakást!

Egy újszülött érkezésekor, illetve már azt megelőzően el kell kezdeni úgy gondolkodni a lakásról, hogy melyek lesznek azok a veszélyes pontok, amelyekkel való találkozást a baba részéről ki kell védeni. Baba biztonsági rács segítségével komplett helyiségrészeket tudunk leválasztani. Ez egy olyan kiegészítő bababútor, amelynek az az egyik legnagyobb előnye, hogy oda helyezzük, ahová csak akarjuk.

Egy házban vagy lakásban a konyha az egyik legveszélyesebb pont, ugyanis itt kis helyen több különféle baleset is adódhat. Ezért az a legegyszerűbb, ha kisbaba korban, amikor már elkezd csúszni, mászni, totyogni a kisgyermek, leválasztjuk az egész konyhát, és nem engedjük, hogy oda betegye a lábát a gyerkőc. Persze, amikor időnk engedi, elkezdődhet a célzott megismertetés, vigyázva és kikerülve a veszélyes tárgyakat.

További biztonsági kellékek

Biztonsági babarács mellett a babakeritesek webáruházban egyéb kisebb eszközökkel is megismerkedhetünk, amelyek beszerzése szintén célszerű egy kisgyerekes család ingatlanában.

A konyhában a központ a tűzhely, melynek a sütője és a főzőlapja is tiltólistás. Sok helyen a konyhában van a mosógép vagy mosogatógép, ahol a program lefutása után, ha kinyitjuk az ajtót, kicsapódhat a gőz. A konyhai sütés-főzések alkalmával gyakori a forró ételek jelenléte, amit szintén kerülni kell. És akkor még nem is beszéltünk a csukódó ajtókról, ablakokról, konyhaszekrényekről, hűtőről.

Minden helyiség tele van konnektoraljzatokkal, amelyek ledugaszolása már évek óta napirendi pont minden családnál. Sok helyen lehet kapni ehhez védőeszközt, így a babakeritesek webáruházban is, ahol teljes csomagot összeállíthatunk, hogy biztosan minden el legyen szeparálva a baba elől.

A biztonsági babarácsok típusai – melyiket válasszuk?

A webáruházban igen széles spektrumban böngészhetünk a különböző színű babarácsok között, így akár minden helyiségbe is beüzemelhetünk egyet, attól függően, hogy hova milyen típusú kell. A legkisebb egyelemes, amely tökéletesen beilleszthető például egy emeleti lépcsőfeljáró vagy bármilyen ajtó elé. Ahol nagyobb az átjáró, oda már tehetünk kétrészest, minden egyéb tárgyak lekerítésére választhatjuk a három vagy több elemeset.

Természetesen a biztonsági babarácsokhoz kiegészítők is kaphatók a webshopban, de ha bármilyen más babás kiegészítő kellékre van szükség, mindent egy helyen meg tudunk vásárolni.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Az adatbiztonság őrzői: az iratmegsemmisítők

3 hasznos funkció, amely kényelmesebbé teszi egy ERP rendszer használatát

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kávézót nyitnál? Vagy épp vendégházat? - formabontó képzésekkel vár a Laba és a Skvot
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom