Close
Ausztriában zajlik a bakelitek (nem is olyan) csendes forradalma

Ausztriában zajlik a bakelitek (nem is olyan) csendes forradalma

A forradalmak véresek, büdösek és hangosak. A bakelit és a lemezjátszók szomszédban zajló, talán véletlenszerű forradalma ezzel szemben csendes, meleg és analóg. Mutatjuk a jövőt, illetve annak egy nagyon is lehetséges és kívánatos verzióját, és megszólaltatjuk a bakelitforradalom osztrák Robespierre-jét is, Herr Loibl-öt.

Egy igazi hi-fi (valójában audiofil) berendezés, tartja a mondás, a helyiséggel kezdődik, ahol az ember majd zenét fog hallgatni. Megfelelő méret, berendezés, a padló és a falak előírt borítása – s csak ekkor jöhet az első lépés a tényleges zenelejátszó eszközök beszerzése, ahol a belépő szint egy csöves erősítővel, két tisztességes hangfallal meg mondjuk egy lemezjátszóval is millióknál kezdődik. S ha mindez megvan, akkor továbbra is ott a kérdés, hogy mégis mit hallgasson az ember. Nem a zenéről magáról van szó, hanem a hordozóról, és ha a berendezés kérdése ölre menő vitákat képes generálni, akkor a hanghordozó még ennél is erősebb indulatokat kavar, lévén a lehetőségek száma nagyjából évről évre meduplázódik:

Hi-Res (magasfelbontású) digitális fájl? DSD? FLAC? Szalag? CD? SHM CD? Hybrid SACD? Blu Spec CD? HQ bakelit?

A hullámok elültével azonban szinte egy hordozó marad talpon, a bakelit, amelyre finoman szólva is ráfért a technológiai megújulás, hiszen minek költsön az ember milliókat, na jó, százezreket egy zeneberendezésre, ha maga a hordozó kényes, minősége gyakran a lutri függvénye, relatíve kevés adatot képes tárolni – cserébe viszont olyan analóg, meleg és teljes hangzást ad, amit semmi más.

A kiváló minőségű bakelit keresése sok kiváló eljárást eredményezett, kezdve a Mobile Fidelity Sound Labtől az ún. half-speed mastering technikáját alkalmazó újabb megoldásokig a szokott 130 gramnál 50-70-90 grammal nehezebb bakeliten. Akkor ez az igazi, dőlhet hátra az ember, lehet izzítani a hitelkártyát, lévén az MFSL bakelit 50-60 eurónál kezdődik, és sokan hajlandók vagyunk ennyit, sőt még többet is fizetni azokért az albumokért, amik nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Aztán feltesszük a lemezjátszóra, szólnak a hangfalak, vagy intimen dünnyög a füles, aztán lassan mi is, de nem örömünkben, mert… Ez még mindig nem az igazi. Közelít, de nem az igazi.

Majdnem úgy szól, mint a lassan referenciának számító 24-192-es felbontású, vagy a még ennél is nagyobb DSD-fájl. Majdnem. És ez a majdnem két szakembert nem hagyott nyugodni. Mi van, tette fel a kérdést egymástől függetlenül, majdnem harminc év különbséggel, két osztrák zenebolond,

mi van, ha ezt az egészet újragondoljuk?

Mi lenne, ha a lemezjátszó, egy tisztességes felépítésű, megbízható, nem tucatmotorral ellátott berendezés lenne, ami mondjuk nem kerül annyiba, mint egy használt Opel? – tehette fel magában a kérdést 1991-ben Heinz Lichtenegger, majd a kérdés megválaszolására megalapította a Pro-Ject márkanevű céget, amely mára az audiofil piac egyik meghatározó szereplője lett.

És mi lenne, ha a lemez, amit felteszünk erre a lemezjátszóra, nem egy kényes, kétes minőségű bakelitdarab lenne, hanem egy olyan lemez, ami nem elég, hogy majdnem képes a jelenleg ismert legjobb minőséget visszaadni, még csak nem is kerül annyiba, mint egy új vacsora? – tehette fel a kérdést magában Günter Loibl pár évvel ezelőtt, majd megalapította a HD Vinyl nevű céget, összegründolt majdnem ötmillió dollár befektetői tőkét, és ha minden a tervei szerint alakul, akkor öt év múlva a termék kiszoríthatja a hagyományos bakelitet.

Mi ez, ha nem forradalom – áldozatok nélkül, amelyből a zenehallgató csak profitálni tud? És miért pont két osztrák cég játszik kulcsszerepet ebben a folyamatban?

– Tiszta véletlen – válaszolja Günter Loibl. – Nem hiszem, hogy külön oka lenne ennek, csak így alakult.

Az viszont már nem lesz véletlen, állítja, hogy a jövő év elején már boltokba kerülő HD Vinyl lassan, de biztosan kitolja a polcokról a hagyományos bakeliteket, és ennek több jó oka is van.

Herr Loibl forradalmi ötlete abban áll, hogy a legjobb minőségű, eredeti mesterszalagokat 3D-ben lézerrel digitalizálja, majd így állít elő egy nyomólemezt, amely minden nyomólemez fölött áll.

A bakelitgyártás leggyengébb pontja a “fiú-lemez” vagy prés-matrica, amely minden egyes nyomással gyengébb és gyengébb minőségű barázdákat présel bele a PVC-alapanyagú, hőre lágyuló vinilitbe. Egy ilyen préslemezzel a legjobb esetben is 3-400 lemezt lehet megnyomni, de a hetvenes-nyolcvanas években gyakran ezret is nyomtak egy ilyen prés-matricával.

– Az első ötven nyomatnak a legjobb a minősége, onnét folyamatosan gyengül  – fejtette ki Günter Loibl a Roadsternek. –A HD Vinyl lézeres eljárással készült nyomolóemezének alapanyaga kerámia, így mindig ugyanolyan minőséget képes előállítani, azaz az első sorozat utolsó, akár ötezredik darabja is pontosan olyan minőségben fog szólni, mint az első.

S ha ez nem lenne elég, akkor amíg a hagyományos bakelitek 15 Khz-es frekvenciát képesek reprodukálni, addig a lézeres letapogatásnak köszönhetően a a HD Vinyl ezzel szemben akár 100 Khz-et is, ami nem csak hangosabbá teszi a lemezt, hanem nyilvánvalóan, szabad füllel hallhatóan jobb minőségűvé is.

A lézeres letapogatás újabb előnye, hogy sokkal pontosabban képes reprodukálni a barázdákat, így egy lemezoldalra akár 30 percnyi zene fér rá, amely plusz időt a kiadók, magyarázza Herr Loibl, háromféleképpen terveznek használni. Egyfelől egykoron dupla albumként megjelent lemezek egy korongra ráférnek. Másfelől a plusz helyet extrákkal lehet megtölteni, harmadszor pedig minden maradhat a régiben, annyi a zene a HD Vinylen, mint az “eredeti” verzión, és ez, nyugtat meg Günter Loibl, nem fogja befolyásolni az árat. Mint mondja, egy korong ára nem lesz több a jelenlegi átlagnál, ami 22-27 euró között mozog.

Innét pedig érdemes visszakanyarodni a Pro-Ject lemezjátszóihoz, amelyek nagyjából a teljes spektrumot beterítik ár és minőség szempontjából. Herr Lichtenegger forradalmi ötlete az volt, hogy elhagyta a fölösleges lózungokat a lemezjátszóiról. A belépőszintű berendezések nem automaták, nem félautomaták, nincs rajtuk semmi extra, csak a motor, a kar, a tű és a meghajtás. Mivel kiváló minőségű alkatrészekkel dolgozik a cég, a lemezjátszó összeszerelésének utolsó lépéseit a felhasználóra hagyja, így nem csak az árat tudja relatíve alacsonyan tartani, hanem a szállítás is sokkal könnyebben megoldható.

Nagyszerű húzás volt a részéről, hogy inkább a funkciók tekintetében alkudott meg, mintsem a minőségében. A belépőszintű lemezjátszónál még gomb sincs a 33-as és a 45-ös fordulat közt, a meghajtószíjat magunknak kell áthelyezni, s a tű a lemez végén békésen marad az utolsó barázdában, kézzel kell leemelni róla.

A hangminőség cserébe mindig kiváló, és nyilván nem éri utól az audiofil szektor méregdrága zászlóshajóit, még a laikusok számára is egyértelműen jobban szól, mint a fele- vagy ugyanennyibe kerülő nagy márkák eltérő külsővel, de azonos belsővel rendelkező lemezjátszói.

S ha az ember egy előerősítőt is rácsatol a kimenetre, akkor majdnem úgy érezheti magát, mintha a hi-fi szobában ülne, feltett lábbal, a whiskyben lassan olvadó jégkocka társaságában – különösen akkor, ha a lemezjátszóra egy HD Vinylt helyez fel.

A forradalmak véresek, büdösek és hangosak. A bakelit és a lemezjátszók szomszédban zajló, talán véletlenszerű forradalma ezzel szemben csendes, meleg és analóg, és a bakelit mint hordozó, mint zeneforma, mint gyűjtői szenvedély vagy csupán zenehallgatási élmény végre minőségében is majdnem olyan alapjog lehet, amiről oly régóta oly sokan álmodtak.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash)

Close