Miközben Budapesten tombolt a Sziget Fesztivál, látványosan megnőtt a Balaton forgalma is.
Augusztus 11. és 13. között a vendégéjszakaszám kilenc százalékkal haladta meg az előző hétvégit, a forgalom pedig ezekben a napokban felülmúlta az egy évvel korábbi adatokat is a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján.
Mintegy négyszázezer turista csaknem hétszázezer vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, és az utazók több mint fele belföldi látogató volt.
A Balatonnál nyaraló belföldi és külföldi turisták száma szintén nőtt a megelőző hétvégéhez viszonyítva, a szálláshelyek bevételei pedig kilenc százalékkal 12 milliárd forintra, a vendéglátó-üzleteké 12 százalékkal 22 milliárd forintra emelkedtek az egy héttel korábbiakhoz képest.
Az országos vendégforgalom 57 százalékát a hazai utazók adták, és ezen a hétvégén országszerte öt százalékkal több belföldi vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken, mint az előző hétvégén, majdnem ugyanannyit, mint tavaly ilyenkor. A legtöbben Budapestről és Pest vármegyéből érkeztek.
A nemzetközi turisták a tavalyi hasonló hétvégéhez képest négy százalékkal, a megelőző hétvégéhez viszonyítva pedig tizenhat százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken.
Közülük a legtöbben Lengyelországból, Németországból, Csehországból és Romániából érkeztek.
Az előző hétvégéhez képest a magyar tengernél négy százalékkal több belföldi és kilenc százalékkal több külföldi látogató szállt meg. Jelentősen, harminchét százalékkal nőtt az egynapos látogatások száma is az előző hétvégével összevetve. A legidősebb vendég, egy száz éves magyar hölgy volt, aki Fonyódon szállt meg.
Budapesten sem volt hiány ezekben a napokban turistákból, az előző hétvégéhez képest csaknem tieznöt százalékkal több turista éjszakázott a magyar fővárosban, a magyar vendégek mellett a legtöbben Hollandiából, Olaszországból, Németországból és az Egyesült Királyságból érkeztek.
A hétvége legnépszerűbb úti céljai a siófoki Aranypart szabadstrandja, a Tatai Öregtó, valamint a Parlament környéke volt a mobilcella adatok szerint, de szintén sokan keresték fel a Sóstó környékét Nyíregyházán, Vác főterét, a hajdúszoboszlói gyógyfürdőt és környékét, Sopron belvárosát, az esztergomi bazilikát, valamint Pécsen a Széchenyi teret.
Ha meseszép épületekbe pillantanál be a Balaton partjén, ez a te programod, ha pedig időtlen luxusban töltenél el néhány napot, ez az ikonikus szálloda vár.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
belföld | vendégéjszaka | forgalom | balaton | utazásRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!