Elképesztő, mennyi embert kellett egyetlen nap alatt kimenteni a Balatonból

Idén még nem kerültek annyian bajba a Balatonon egy nap alatt, mint hétfőn, amikor a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai kilenc esetben harminckét embert mentettek ki a tóból - közölte  a  Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

A rendőrségi honlapon azt írták: gumiunikornison elsodródott gyerekeket, felborult kenusokat, műszaki hibás kishajó utasait, kimerült SUP-osokat és vízibicikliseket mentettek ki a vízirendőrök a tóból.

Az utolsó hétvége is komoly munkát adott a balatoni vízirendőröknek. A somogyi rendőr-főkapitányság beszámolója szerint péntektől vasárnapig tizenegy esetben huszonegy embert kellett kimenteni a vízből. Többször kerültek strandolók olyan helyzetbe, amelyből segítség nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni.

Az időnként viharos szélben elsodródott kiteszörfösöket, SUP-osokat, veszteglő csónakok mellett homokpadra futott vitorlás, valamint felborult katamarán utasait mentették ki szorult helyzetükből az egyenruhások.

A rendőr-főkapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható változékony, viharos időjárásnál különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, a gyermekekre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat veszélyhelyzet.  A vasárnapi Balaton-átúszáson, amelyen több mint tízezren vettek részt, az enyhe szél és hullámzás miatt sokan adták fel a versenyt, a balatoni vízirendőrök a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával kétszáztizenhét embernek segítettek abban, hogy biztonságban el tudják hagyni az úszófolyosót a szakszolgálat tájékoztatása szerint.

Megemlítették azt is, hogy július 25-ét az ENSZ Közgyűlése két évvel ezelőtt a vízbefulladás megelőzésének napjává nyilvánította. A vízbe fulladás az egyik vezető halálok a egy-huszonnégy éves korosztálynál - írták közleményükben, hangsúlyozva, a tragédiák odafigyeléssel elkerülhetők.

(Forrás: MTI, fotó: Getty)

balaton | mentes | rendőrség | vízirendészet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom