Hatalmas csapást mért a szeptember a balatoni vendégforgalomra

2024 szeptemberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,5 millió vendég közel 3,6 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 2,0, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál – jelentette be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,2 százalékkal csökkent (részben a hétvégi napok eltéréséből adódóan), a külföldivendég-éjszakáké 5,8 százalékkal nőtt.

Szeptemberben a vendégéjszakák 71 százaléka kötődött a kereskedelmi szálláshelyekhez, ahol a forgalom 1,5 százalékkal elmaradt az előző évitől. A magán- és egyéb szálláshelyeken 7,7 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.

A belföldi vendégek száma 5,0 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos havinál. A 737 ezer belföldi vendég 1,6 millió vendégéjszakát töltött el a turisztikai szálláshelyeken, ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 541 ezer vendéget és közel 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbiak 71 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 0,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföld vendégéjszakák száma 1,8 százalékkal elmaradt a 2023. szeptemberitől. A belföldi vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest a Győr-Pannonhalma turisztikai térségben nőtt a legnagyobb mértékben (8,8 százalékkal), és a Pécs-Villány térségben csökkent a leginkább (13 százalékkal).

Budapesten 3,8 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 5,8 százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyeken eltöltött belföldi vendégéjszakák száma.

A külföldi vendégek száma 9,7, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 5,8 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 767 ezer külföldi vendég közel 2,0 millió vendégéjszakát töltött el, közülük 539 ezer vendéget és csaknem 1,4 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Utóbbiak 82 százaléka szállodákhoz kötődött, ahol a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.

A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldi vendégéjszakák száma 16 százalékkal nőtt 2023 szeptemberéhez mérten. A külföldi vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva a legerőteljesebben Gyulán és térségében emelkedett (17 százalékkal), a leginkább pedig a Bük-Sárvár turisztikai térségben esett vissza (több mint 17 százalékkal).

Budapesten 15 százalékkal nőtt, a Balatonnál 9,8 százalékkal csökkent a turisztikai szálláshelyeken eltöltött külföldi vendégéjszakák száma, amelyre negatív hatással lehetett az árvízhelyzet is.

A KSH jelentése beszámolt arról is, hogy 27 851 turisztikai szálláshely, ezen belül 2764 kereskedelmi, illetve 25 087 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket szeptemberben.

Január-szeptemberben a turisztikai szálláshelyeken 5,0 százalékkal több, összesen 35 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek által a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 1,7 százalékkal nőtt, 17,9 millióra, a külföldiek 8,7 százalékkal több, 17,1 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

belföldi | visszaesés | turizmus | külföldi | adatok

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom