Csak pár napja mutatták be a Természettudományi Múzeum Gyűjteményi Központjára kiírt nemzetközi építészeti tervpályázat nyertesét, és máris itt az újabb hír a projektről, méghozzá egyenesen Bjarke Ingelstől.
Ezúttal nem a Gyűjteményi Központról, hanem a Kiállítóépületről van szó, elvégre az erre kiírt tervpályázatot nyerte a dán Bjarke Ingels Group (BIG) és a magyar Vikár és Lukács Építész Stúdió konzorciuma.
Idén Barcelona lesz az építészeti világfőváros, ennek keretében pedig nyitott stúdió programokat is szerveznek. Mindjárt február 25-én
a BIG barcelonai irodája várja a látogatókat.
Természetesen a dánok készülnek „tárlatvezetéssel”, amelynek részeként nemcsak a stúdió életébe pillanthatunk be, de néhány projektet célzottan is bemutatnak, köztük a sevillai Kutatóközpontot és a Magyar Természettudományi Múzeumot is.
Aki tehát február végén éppen Barcelonában tartózkodik, és kíváncsi egy világhírű stúdió mindennapjaira, bónuszként pedig alaposabban is megismerné az egyik legjelentősebb hazai múzeum leendő épületének tervőzi koncepcióját, az ezen az oldalon regisztrálhat a látogatásra. A bejárás munkaidő után, 18.30–21.30-ig tart majd.
A BIG–Vikár és Lukács koncepció szerint a Természettudományi Kiállítóépülete „egyszerre múzeum, tudományos központ, ökológiai szimbólum és közösségi tér, amely új dimenzióba helyezi természet és az ember kapcsolatát”.
(Látványtervek: BIG)
építészeti világfőváros | barcelona | Természettudományi Múzeum | debrecen | BIG | építészet
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A Suttogó Kövek birtok Kalifornia szívében, harmóniában a természettel
Ház medencével, tökélyre csiszolt minimalizmussal
Szakadj ki a betonrengetegből: Mutatjuk az ország 5 legszebb erdei kabinját a tökéletes elvonuláshoz
Jobb bele sem gondolni, mi volt ez az épület korábban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
