Bécsben idén is megrendezik a karácsonyi vásárt

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványveszély miatt idén elmarad, a bécsit viszont megrendezik az előírt egészségügyi szabályok betartása mellett.

A hagyományos bécsi karácsonyi vásárokon kötelező lesz a maszk viselése az étkezéseken kívül mindenhol, az árusoknak és a látogatóknak is.

Ezenkívül egyirányú forgalmi rendet alakítanak ki, ahol pedig szükség lesz rá, korlátozni fogják a látogatók számát is.

A bécsi karácsonyi vásárok ékkövét, a Rathausplatz előtti vásárt is megtartják, a tér másik felén pedig szintén helyet kap a Karácsonyi Álom, azaz a Wiener Weihnachtstraum

– az érdeklődők ott egy igazi téli mesevilágot csodálhatnak meg.

A tervek szerint a Bécsi Jégálomban korcsolyázni is lehet majd, bár a jégpálya ezúttal csupán 3000 négyzetméteres területen várja a látogatókat.

És ha már Bécs:

Lebegő oázisok jelentek meg a bécsi Duna-csatornán

A bécsi városvezetés pihenőszigeteket telepített a Duna-csatornára.

(Forrás: Travelo)

ausztria | egészségügyi előírások | karácsony | járvány | karácsonyi vásár

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom