Eleinte csak városi legendának hittem a történetet, miszerint azért nem volt képes egyetlen gyorsétterem sem megvetni a lábát Bécsben, mert a derék bécsiek kiutálták őket, és kedélyes, kitartó bojkottjukkal érték el, hogy az Innenstadtban alig, de azon kívül se sok gyorsétterem lehessen.
Történt, hogy tavaly egy decemberi hétvégén elmentünk a régi AKH-ba (Allgemeines Krankenhaus, amit ma a Bécsi Egyetem használ), mert a kampuszon rendezik az egyik legjobb adventi vásárt. Két helyen láttunk nagyobb tömeget: a bejárathoz közel, a kisvasútnál, valamint a tér közepe fele, a büféknél. És ott sem az echte karintiai kolbászos, hamisítatlan stájerországi almás meg a felső-ausztriai mézeskalácsos előtt tülekedtek a legtöbben, hanem annál a kifőzdénél, ami sült kolbászt, hurkát és sajtos nokedlit árult.
Falatozni magas asztaloknál lehet, amelyek környékéről melegítőlámpák tartják távol a csípős hideget, s miután helyet keresve körbepásztáztam a terecskét, különös dologra lettem figyelmes. Az asztaloknak nem csak megtévedt ökotudatos párok, derék középosztálybéli férfiak és éhes egyetemisták támaszkodtak, hanem idősebb hölgyek is olyan bundákban, amely árából Simmeringben kijön egy kisebb lakás, olyan frizurával, amelyből éves bérletet lehet venni a Wiener Liniennél, olyan órában, amelyből Dél-Tirolban nyaralóra is futja. S hogy ezek a (fél)arisztokrata hölgyek mit csináltak? Harapták a roppanós kolbászt, törölték a zsírt aranykarkötős kezükről és alapozóval életben tartott arcukról, hörpölték a méregerős forralt bort, tunkolták a császárzsemlét a kolbászzsírba, mialatt kedélyesen panaszkodtak, lévén ez a bécsiek hobbija.
Ekkor gyorsan átpörgettem magamban, hány és hányféle gyorsétteremről tudok az Innenstadtban. Talán kettő McDonald's van, talán három Nordsee, kettő Starbucks, és... Akárhonnan is nézem, ez kevés. Londonhoz, Pesthez, Frankfurthoz képest szembetűnően kevés. Ellenben szinte minden sarkon áll egy würstelstand, amiket a minőség és a tisztaság terén tapasztalt pesti beidegződések miatt nagy ívben kerültem, egészen addig, amíg feleségem egy szombat délelőtt le nem cövekelt a stand előtt a Hohe Wartén. Neki most käse leberkäsére van szüksége, közölte. És én mit kérek? Käsekrainert, feleltem még mindig gyanakodva, majd az ablakhoz lépvén felmértem, mire is számíthatok, és alaposan meglepődtem.
Csillogó pult, kosárban, ruha alatt tartott friss zsemle, meleg, de nem fonnyadt kolbászok, kicsit gyöngyöző, de nem szikkadt leberkäse, legalább hatféle kolbász, tízféle üdítő, rántott húsos szendvics. Hm. Várnunk sem kellett, azonnal megkaptuk, amit rendeltünk: feleségem a ropogós császárzsemlébe dugott, majdnem kétujjnyi vastag leberkäsét, én meg papírtálcán a készségesen felkarikázott käsekrainert egy nagy kanál majonéz kiváló társaságában. Ahogy csendben falatoztunk, figyeltem a standot. Soha nem álltak kettőnél többen sorba, ám mindig volt vendég. A standban dolgozó egyetlen középkorú férfi takarékos mozdulatokkal, kedvesen diskurálva szolgálta ki vevőit, akik igencsak sokfélék voltak az öltönyös úrtól a villanyszerelőn át a turistáig, a kosztümös szépségig és az iskolás gyerekig.
Hát miattuk nem tudta megvetni a lábát a Meki? Miattuk, mint kiderült.
És nem csupán azért, mert a bécsiek – noha a Marshall-terv és az 1955-ig tartó szovjet megszállás óta erősen vonzódnak mindenhez, ami amerikai – eredendően gyanakvóak az idegen multikkal kapcsolatban, hanem mert nagyjából annyiért ehetik a kedvencüket, mint amennyiért egy hamburgert kapnának. Mert a bécsiek kedvence a wurst meg a leberkäse. Pont. S ráadásul azt is tudják, hogy ezért a pénzért minőséget kapnak, ugyanis a käsekrainer nem egyszerű kolbász, legalább húsz százaléka ementáli kell legyen – nem tizennyolc, és nem másféle sajt.
A leberkäse pedig... Nos. Májsajtnak mégsem kellene fordítani, talán húskenyérnek, magyarul nagydarab, kenyérformájú parizernek. Itt már nincsenek márványba faragott sztenderdek, leberkäséből rengetegféle van, ám a legtöbbet felszolgált (nem véletlenül) a Radatz húsipari gyár terméke, s a legtöbb würstelstandon minimum kétféle található belőle: a sajtos és a sajttalan. Sertés- és marhahúsból készül, egy kis máj és szalonna hozzáadásával, ám ha valaki másra vágyik, az szálljon le az U4-ről (más néven zöld metró) a Friedensbrückénél, sétáljon át a csatorna másik partjára, ahol a mindig nyitva tartó virágárussal szemben külön standon árulják a lóhúst, és természetesen az abból készült leberkäsét is.
Amellett, hogy valóban ízletes a Leberkäsesemmel (hagyományosan mustárral és/vagy uborkával illik fogyasztani), megfizethető (két euró a meridián), és annyira laktató, hogy eddig egyetlen emberrel találkoztam, aki kettőt meg bírt enni, és az továbbra is kétséges, hogy erről a bolygóról származik-e. A käsekrainer mellett lehet enni frankfurti virslit (amit csak itt hívnak annak, Magyarországon a frankfurti a bécsi virsli, ahogy Frankfurtban is Wiener Wurstot árulnak minden sarkon), Debrezinert (ami meglepően hasonlít a mi debreceninkre), valamint erősen füstölt Waldviertlert és a híres Burenwurstot, ami voltaképpen lecsókolbász, csak nemesebb összetevőkből. Igényesebb helyeken lehet kapni (bajor eredetű) fehér kolbászt vagy éppen berni virslit (speckbe csavart sajtos virslit), és természetesen sört, vagy éppen ruszlit (amit Gabelrollnak neveznek).
A würstelstandok jellegzetessége a tisztaság és a minőségi alapanyagokból készült ételek mellett a megfizethetőségük, és az éjjeli nyitvatartásuk. Az Innenstadtban szinte nincs nagyobb kereszteződés, ahol az éjszaka közepén ne lehetne találni egy kivilágított standot, a Ringen egymást érik, de a Ringen kívül sem kell sokat keresni annak, aki nem akar döner kebabot enni, vagy éppen fáradt olajban sütött rántott húst, egyenszusit, ragadt tésztát – netalán hamburgert.
Bécs tüchtig és rendezett város, ahol vasárnap minden zárva van, és ahol este nyolc után nem lehet boltba menni, ezért ebben a városban nagy kincs a würstelstand, s ha a fáradt utazónak ideje és kedve is van, akkor a 37-es vagy 38-as villamosok valamelyikével (esetleg az U6-os metróval) ejtse útba a Nussdorferstrasse állomást, amelynek túloldalán, a Döblinger Gürtel másik felén, átellenben az Auge Gottes patikával található a LEO Würstelstand, Bécs legrégebbi ilyen jellegű intézménye, amelyet Bruno Kreisky, nagyszerű kancellár is jobban kedvelt bármilyen puccos étteremnél – és talán az sem véletlen, hogy Isten egyetlen szeme pont ezt a standot figyeli a kereszteződés túloldaláról. A kínálat és az árak nagyjából ugyanazok, mint máshol, ám egy itt elfogyasztott Leberkäsesemmel után az ember azzal a tudattal távozhat, hogy bizonyítottan Bécs legrégebbi (1928 óta nagyjából egy helyen álló, ám többször átépített) würstelstandján dezsonőrözött.
Ausztria ebben is lehagyta Amerikát, ahol legalább tíz különböző étterem állítja magáról, hogy ők szolgálnak fel a legrégebb óta hamburgert. (Azt pedig csak halkan súgom meg, hogy amennyiben az ember kevéssé tökéletes némettudás helyett kevéssé tökéletes angoltudással kéri a leberkäsét, akkor tíz esetből nyolcszor vastagabb lesz a szelet, kicsivel több a mustár – és szélesebb a mosoly.)
wurstelstand | kasekrainer | mcdonalds | leberkase | kolbász
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!