Beleszállt a jótékonykodó éttermekbe Zsidai Roy

A hét legellentmondásosabb nyilatkozatára már a szakma válasza is megérkezett.

A Dining Guide tegnap megjelent interjújában Zsidai Roy étteremtulajdonos beszél a hazai gasztronómiai jelenlegi állapotáról, válságról, koronavírus-járványról, közgazdaságról, az éttermeiről, vagyis egy olyan cikk ez, amely izgalmas ugyan, de emlékezetes aligha, ami nem kritika akar lenni – az ilyen jellegű interjúk a pillanatnak szólnak, nálunk, a Roadsteren is. Van azonban az interjúnak egy része, amely alaposan felkavarta a közvéleményt, szakmai berkekben is hullámokat vetett, és az érintettek valószínűleg sokáig fognak emlékezni rá.

Ez a rész azokról az éttermekről szól, amelyek ugyan kénytelen voltak becsukni, de nem küldték el az alkalmazottaikat – mint Zsidai Roy tette az érdekeltségébe tartozó éttermekben –, hanem átálltak ételkiszállításra, és jótékonysági projektekben vettek részt. Ilyen projekt volt az Etesd a dokit!, amelynek keretében éttermek és séfek tucatjai vállalták, hogy élelmet juttatnak el a kórházakban dolgozóknak, és ilyen volt például a Kiosk étterem Kiosk Angyal nevű kezdeményezése. Zsiday Roy anélkül, nehogy konkrét neveket említett volna, kritikával illette az így cselekvő intézményeket.

"Azért is néztem tágra nyílt szemekkel azt a hullámot – amire sok étterem felült (...), mintha az lenne a társadalmi elvárás, hogy az éttermek jótékonykodjanak. Pont az a szektor, amit a leggyorsabban és legmélyebben érintett a leállás, ahol a bevétel egyik napról a másikra a nullára zuhant. Ez olyan mentalitás, mint egy tékozló magyar nábobé, aki elkártyázza a vagyonát."

A Dining Guide jó érzékkel az interjú legellentmondásosabb részét emelte előtérbe, ennek következtében a cikk Facebook-posztja alatt jelentős kommentlavina alakult ki. Java része kritikus hangnemet üt meg az éttermi vállalkozó véleményével kapcsolatban.

„Nem teljesen értem, miért a fine diningot lehet csak szívből csinálni Roy szerint. Úgy, ahogy azt sem, hogy a kihasználatlan konyhák miért is ne támogathatnának rászorulókat. Kiszállítós, fine dining opcióra remek példa a Laurel Budapest. Sokkal szenvedélyesebbnek tartom azokat a vendéglátósokat, akik gondoskodtak valamilyen formában a vendégeikről és az alkalmazottaikról, ahelyett, hogy modoros interjúkban okoskodnak valamiről, amit nem csináltak meg” – írta egy kommentelő.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, a Stand és Stand25 éttermek tulajdonosa is megszólalt (a Stand az elsők között állt át kiszállításra, sokak örömére): „…minden étterem küzdött és küzd ma is a fennmaradásért, és remélhetőleg az embereiért is. A mostani helyzet megmutatta, hogy az igazán rugalmas és kreatív szakemberek számos olyan megoldással tudtak előállni, amellyel egy kis éttermi élményt tudtak az otthonokba is csempészni. Mindenki tudja, hogy ezek a kényszermegoldások azért jöttek létre, hogy az éttermek mentsék, ami és aki menthető, a házhoz szállítás egyfajta szalmaszál volt, amelybe kapaszkodni lehetett. Számos étteremtulajdonos és a saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy ez sokszor mentőötlet volt maguknak a vendégeknek is. Volt és van egy olyan réteg, akinek könnyebbé tették a karanténban töltött heteket a top éttermekből rendelt ételek, így ezek létjogosultságát megkérdőjelezni, sőt, magát az eljárást károsnak nevezni erős túlzás és igazságtalanság. Mindenki úgy küzd a saját vállalkozásáért, ahogyan tud. Egymás elfogadása, ne adj’ Isten támogatása ezekben az időkben még fontosabb lenne. A felháborodást kiváltó kinyilatkoztatásoknak – én úgy gondolom – nem most van itt az idejük.”

Stand25 rakottkrumpli kiszállításra készen

Kérdés, lesz-e folytatása a koronavírus-időszak eddigi legellentmondásosabb gasztronómiai vonatkozású megszólalásának, de ha igen, akkor mindenképpen beszámolunk róla.

koronavírus | étterem | válság | fine dining | Hamvas Zoltán

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom