Szigorúbban védik a Mount Everest tisztaságát, miután 11 tonna szemetet hoztak le a hegyről

A nepáli hatóságok betiltják az egyszer használatos műanyagokat a 8848 méter magas hegyen, illetve annak környezetében.

A szigorításokra azért van szükség, mert a hegymászók és a régióba érkező turisták rengeteg szemetet hagynak maguk után. A tilalom a nepáli Khumbu Pasang Lhamu közigazgatási területén 2020 januárjától lép életbe, ennek értelmében minden 30 mikronnál vékonyabb falú műanyagpalackot és más műanyagot betiltanak.

A mászóknak tehát szigorúan tilos lesz a műanyag palackok használata a térségben, a helyi boltok sem árusíthatnak ilyeneket. Az intézkedés szükségességét bizonyítja, hogy évente nagyjából 150 ezer ember érkezik a Mount Everest-régióba, ahol számos kisebb településen haladnak keresztül – és hagynak szemetet maguk után –, mielőtt nekivágnának a hegy megmászásának.

Ez a probléma évek óta fennáll, 1999-ben egyszer már próbálkoztak egy hasonló rendelkezéssel, de nem sikerült hatékonyan végrehajtani.

Mivel a közelmúltban 11 tonna szemetet hoztak le a hegyről, ismét elérkezettnek látták az idejét a szigorításnak.

A tilalmat megszegők büntetéséről egyelőre nem adtak ki tájékoztatást, és még arról is folynak a tárgyalások, mi legyen a műanyag vizespalackokkal.

Ráadásul nem a szemét az egyetlen probléma a Mount Everesten. Az idei mászószezonban rekordmennyiségű ember (konkrétan 885) akarta meghódítani a csúcsot, gyakran alakulnak ki áldatlan állapotok:

a mászóknak sorba kell állniuk, órákat kell eltölteniük a halálzónának nevezett, 8000 méter feletti magasságban.

Az idén bekövetkező tizenegy halálos esetből négyért a túlzsúfoltság tehető felelőssé.

Éppen ezért egy tanácsadó testület arra tett javaslatot, szigorítsák a mászási engedély kiadásának feltételeit. Egyrészt csak tapasztalt hegymászók vághassanak neki, akik korábban már egy másik, legalább 6000 méteres nepáli csúcsút megjártak, illetve az engedély árát is emeljék fel 11 ezer dollárról (3,3 millió forint) 35 ezer dollárra (10,4 millió forint).

Ez is érdekelhet:

Ezért hatalmas kaland már a Mount Everest alaptáboráig is feljutni

Mark Leaver fotós huszonhét napos út során jutott el Kathmanduból a Csomolungma tövéig. Mivel kiváló fotós, fantasztikus képekkel tért vissza a Himalájából.

(Képek: Getty Images)

műanyag | hegy | túlzsúfolt | mount everest | környezetszennyezés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom