Csak így lehet beutazni Hollandiába augusztus 8-tól

Hollandia szigorításokat jelentett be a járványügyi szempontból magas kockázati besorolású európai országokból történő beutazásra vonatkozóan, augusztus 8-tól csak a teljes beoltást igazoló tanúsítvánnyal vagy negatív koronavírus-teszttel lehet belépni az országba – közölte Mark Rutte holland ügyvezető miniszterelnök.

Mindenkinek, aki Hollandiába szeretne utazni, már indulása előtt bizonyítania kell, hogy nem fertőzött koronavírussal. Azoknak, akik nem teljesen beoltottak a koronavírus ellen, 48 óránál nem régebbi PCR-tesztel kell rendelkezniük, vagy antigéntesztet kell készíttetniük legfeljebb 24 órával a hollandiai indulásuk előtt. A beutazásra vonatkozó szabályok úgy a holland, mind a külföldi állampolgárokra egyaránt érvényesek.

A holland sajtó tájékoztatása szerint a szabály mostanáig az Andorrából, Ciprusról, Portugáliából és a Spanyolországból beutazók esetében volt érvényes, augusztus nyolcadikától azonban az összes unión belül utazót érinteni fogja. A megfelelő dokumentációval nem rendelkezőkre 95 eurós pénzbírságot szabnak ki.

Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter közölte, az új szabály hozzájárulhat a koronavírus újabb hullámának megakadályozásához. A miniszter azt javasolta: mindenki, aki külföldi utazásról tér vissza Hollandiába, csináltasson koronavírus-tesztet függetlenül attól, hogy beoltották-e vagy sem, ugyanis – mint fogalmazott – "az utazók a bőröndjükben is hazahozhatják a vírust".

A holland kormányfő bejelentette azt is, hogy keddtől eltörlik azt a szabályt, amely Hollandiából a járványügyi szempontból magas kockázatú uniós országokba való nem feltétlenül szükséges utazások elkerülésére figyelmeztetett. Jelenleg nem ajánlott Hollandiából turisztikai célú utazást tenni egyebek mellett Spanyolországba, Portugáliába és Ciprusra.

Szintén friss hír, hogy mától Üzbegisztánba is szabadon lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal, de azért a hírek nem mindig fedik a valóságot; itt leírjuk, mi mit tapasztaltunk négy országban az elmúlt hetekben a járványból.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

igazolás | oltás | koronavírus | új | hollandia | szigorítás

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom