Így töltsünk el két tökéletes napot a Bledi-tónál tavasszal

Szlovénia nem tipikus turistacélpont – viszont, ha valakinek a Bledi-tóról kezdünk mesélni, ugyanúgy felcsillan a szeme, legyen a beszélgetés helyszíne Tokió, vagy épp Budapest. Most, még a nyári dömping előtt autóba ültünk, és meg sem álltunk a Ljubljana-közeli, képeslapot és tündérmesét kívánó tóig, amiért a világ minden pontján rajonganak.

Cirka négy és fél óra alatt megérkezünk Budapestről a havas hegycsúcsokkal körülvett, nagy múltú tóhoz. Hiába népszerű, végtelenül nyugodt, az élet itt akkor jó, ha lassú.

Ha útban Bled felé olyan érzésünk támad, mintha a közeli Ausztriában lennénk, nem tévedünk nagyot. A környék hosszú időn át a Habsburgokhoz tartozott, később pedig a jugoszlávok betonozták be magukat több évtizedre. Ebben az időben építtette fel itt Tito is kedvenc nyári rezindenciáját, ami ma Vila Bled néven a környék egyik legismertebb szállodája.

Bledben a legmegkapóbb maga az energia, a tisztaság, a nyers erő, amit még a maga nyugalmában is tökéletesen képes átadni. A gleccservájta tavat hiába alig hat kilométer és néhány óra körbesétálni, elegendő programot ad egy hosszú hétvégére. Elmondjuk, szerintünk hol és mit érdemes megnézni, csinálni, kóstolni.

Napindító a tó körül

Kevés jobb reggeli programot tudunk elképzelni annál, mint húzni a sportcipőnket, és kora reggel körbefutni a tavat. Bár elsőre soknak tűnik, a part menti úton az egész nem több hat kilométernél, ami még egy kevésbé edzett, mondvacsinált sportembernek is simán teljesíthető táv. Ha végeztünk, akkor irány valamelyik jó kávézó – persze, erre is akad tippünk.

A tökéletes bledi reggeli

Ha letudtuk a reggeli mozgást, már nincs helye lelkiismeret-furdalásnak: a napindító kávé mellé jöhet a híres bledi krémes, ami megkockáztatjuk, még a franciát is veri. A hipotézis bizonyítására a legjobb hely a Hotel Park kávézója, közvetlenül a szállodával szemben – bár az útról nem látható, és parkolni sem tudunk közvetlenül előtte, könnyű megtalálni.

Itt készítette ugyanis 1953-ban a hotel akkori cukrásza, Ištvan Lukačevič az első bledi krémest vanília krémmel, tejszínhabbal és leveles tésztával. Azóta is – bár szinte minden kávézóban és cukrászdában kapható a sütemény a tó körül – a szálloda őrzi a titkos receptet, és mintegy ötszázezer darabot adnak el belőle évente.

Káprázatos kilátás a kastélyvárból

Nehéz eldönteni, honnan a legszebb a tó, de a versenyben a hatalmas sziklára épített vár biztosan dobogós. Az első várat 1011 körül építették, amihez a késő középkorban több torony csatlakozott. A várat 1511-ben egy földrengés megrongálta, de a felújítás után elnyerte mai formáját. A jelenleg is épp renoválás alatt álló épület legikonikusabb része a várkápolna, amit még a 16. században építettek, és aztán 1700 körül újítottak fel barokk stílusban.

Ma már interaktív múzeumként működik a vár, aminek ódon pincéjében akár bort is palackozhatunk.

Pletnázás a szigetre

A sziget körül több helyről indulnak csónakok a tó közepén található ikonikus kis szigetre. Ha sietünk, talán érdemesebb a gyorsabb, motoros verziót választani, ha viszont van bőven időnk, nem szabad kihagyni a pletnázást. Mindössze tizenkét euróért bejuthatunk a Mária mennybemenete templomhoz a fából készűlt, lapos fenekű csónakkal – ha megérkeztünk, már csak a legendás kilencvenkilenc lépcsőt kell megmásznunk.

Kirándulás a Vintgar-szurdokhoz

A Bledtől úgy négy kilométerre található Vintgar-szurdok a Plitvicei-tavak szépségével vetekszik. A Radovna folyó által vájt szurdokot 1891-ben fedezte fel Gorje akkori polgármestere, bár akkor még teljesen járhatatlan volt. Jelenleg épp felújítják a több mint másfél kilométeres deszkázott turistautat, de sikerült beszöknünk az első pár száz méterre – a látvány és az energia valami egészen hihetetlen.

A környéken nem csak látnivalóból, de remek szállásokból sincs hiány: a Playeren korábban már írtunk az elbűvölő Lushna villákról, de a Garden VIllage is magasra teszi a lécet – nagyon úgy fest, hogy Bled környéke tökéletes hely, hogy igazi glamping-élményben legyen részünk.

Ez is érdekelhet:

Amikor a kempingezés trónra ül – Így hódít a glamping-láz

Full extrás lombházak, pezsgőfürdős jurták, luxuskabinok – nehéz nem szeretni a glampinget.

(Fotók: Gyana Dániel)

evezés | templom | bledi-tó | csónak | természet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom