Már Magyarországon is kapható a BMW egyre népesebb X sorozatának legújabb tagja, amely a veséjét fejre állította, a kategóriát azonban nem fogja. Színesíteni viszont igen.
Részleteiben talán egy fokkal bonyolultabb munkafolyamat, de alapvetően egyszerűen megoldják a német prémiumgyártók az újabb és újabb szabadidő-autók megtervezését:
kijelölés, másolás, beillesztés, átméretezés, mentés.
SUV-kkal ma csak az nem tud bankot robbantani, aki nem gyárt autót, szerencsére viszont az Audi, a Mercedes-Benz és a BMW is pont gyárt, kaszálnak is lassan minden méretosztályban velük. Bevált recepten pedig ugye változtasson, akinek két anyja van, vagy hogy is szól pontosan a mondás, az átkutyult Coca-Cola ellen is vállalatrengető tiltakozáshullám indult anno (ami végül csak az új ízt söpörte el, nem az egész céget) – melyik igazgatótanács akarna átélni hasonlót?
Mi pedig, miközben hizlaljuk a részvényesek osztalékát, ránézésre tök ugyanolyan Q7-essel és Q5-össel, GLE-vel és GLC-vel, X5-össel és X3-assal árasztjuk el a környezetünket, ami persze first world problem, de attól még nem volna muszáj szándékosan unalmasabbá tenni az életterünket.
Van azonban egy SUV-szegmens, ahol kicsit szabad bátrabbnak lenni, sőt, érdemes is: a fiataloknak a különbözés nem ijesztő, hanem felszabadító érzés, az elsősorban nekik szóló kis szabadidő-autóknál lehet karaktert adni a kocsinak.
Az Audi is megtette a Q2-essel, köszönjük a dizájnklón-ellenes tömörülés nevében, a GLA Mercedes is üdébb kicsit a GLC-nél, az X2-es BMW pedig egyenesen forradalmi, bár talán nem mennek majd tömegek utcára azért, mert ez a világon az első BMW, amelynek lefelé szélesednek a veséi.
Nem intézték el ennyivel a karosszériát, az X2-es – ami BMW-s marketingnyelven egyébként nem is SUV, hanem SAV, minthogy Sports Activity Vehicle, de mi a maró hatása miatt inkább nem erőltetnénk ezt a karaktersort – tömörebb, jól áll neki a lejtő tetővonal és a kicsit az i3-ast is idéző, a hátsó ajtón meredeken megtörő övvonal, ha pedig a C oszlopon megjelenő márkaembléma egy olyan új korszak beköszöntét jelzi, ahol egyre több stíluselem jelenik meg a legendás kupékról, a 2000 CS-ről és a 3.0 CSL-ről, akkor boldog évek következnek.
Az X2-es magyarországi bemutatóját a monumentális köztéri állatszobrairól világszerte, nálunk elsősorban a zseniális Fradi-sasról ismert Szőke Gábor Miklós vintage és ipari hangulatot árasztó csepeli stúdiójában-showroomjában tartották, ami tényleg dizájnpozitív helyszín a patinásan rohadó Csepel Művek egészével együtt, de nem bántuk, hogy menni is lehetett a kocsival.
Nem éreztük feszesebbnek a nagyobb testvéreinél, a kisebb méret viszont jót tesz az élménynek, ami továbbra is BMW-sen közvetlen, az általunk próbált, 190 lóerős, összkerekes dízellel (xDrive 20d) és a hozzá alapáras nyolcfokozatú Steptronic automatával az X2-es
kiérdemli az egyik legjobban használható, legélvezetesebb és jó formájú SUV-ok/SAV-ok számára kizárólag e cikk kedvéért spontán alapított címet.
Az alapmotor egyébként a 18i a jól hangzó, de amúgy az elsőkerék-hajtást jelentő sDrive kifejezéssel kiegészítve, ez az egyetlen konfiguráció egyébként, amivel sikerült beférni a tízmilliós határ alá (9,495 millió forint), de ha többet akarunk három hengernél, és szeretnénk részesülni a többek között head-up displayt, parkolóasszisztenst, dugóbeli önaraszolót és alcantarás-kontrasztvarrásos M Sport csomagot is tartalmazó extralista elemeiből, akkor még lehet költeni bőven. Előny vagy hátrány, mindenki döntse el maga – de akkor sem fogja senki összetéveszteni egy nagyobb BMW X modellel.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Nagy Gergely, BMW Magyarország)
autóteszt | bmw | nagy sztori | teszt | suv | bmw x2
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Szuperautós teljesítmény, kézműves luxus és operaházi hangzás az új Bentley-ben
A Ferrari, ami tönkreteszi a Ferrari márkát
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!







