Kétezer lóerős horvát villanysportkocsi, mindent verő furgon – Feltörekvő új autómárkák

Ritka izgalmas korszakát éljük az autótörténelemnek: tudjuk, hogy hamarosan már csak utasok leszünk a saját autónkban, hogy nemcsak az üzemanyag, hanem a közlekedési szokások is alapvetően megváltoznak majd. A nagy múltú autómárkának nem elég az új trendekkel megküzdeniük, szinte a semmiből jövő új márkák típusai alázzák őket sorra. A Teslát már ismerjük, de vannak más olyan cégek is, amelyek vagy meghatározzák majd a közeljövő autóiparát, vagy csendben eltűnnek hamarosan.

Faraday Future

Ha így haladunk, előbb-utóbb csak eljutunk egy Jedlik Ányosról elnevezett autóig – ez jutott először eszünkbe, amikor megtudtuk, hogy a Teslát egy Faraday nevű cég akarja megszorongatni. A 2014-ben alapított amerikai startupot a kínai LeEco pénzeli, de az utóbbi időben szinte több szó esik az anyagi gondokról, és arról, hogy sorra hagyják ott a céget a vezetői (akik aztán nemrég meg is alapították az Evelozcity nevű új márkát).

Pedig ígéretesen indult a Faraday Future története: 2016 elején mutatták be az FFZERO1-et, az ezer lóerős villanysportkocsit, amelyet egy évvel követett a képeken szereplő FF91 típusú, sorozatgyártásra szánt szabadidő-autó, 1050 lóerő teljesítménnyel és 600 kilométeres hatótávval.

Másfél nap alatt több mint 60 ezer előrendelést fel is vettek az azonnal Tesla-riválisként emlegetett típusra, amit azóta továbbfejlesztettek, és az idei év végére ígérik az első példányok átadását. Bátor terv, főleg úgy, hogy még gyáruk sincs.

Rimac

Kevesen tudnának nagyobb hírverést csinálni egy új autómárkának, mint az ex-Top Gear-es, jelenlegi The Grand Tour-os műsorvezetők. Richard Hammond meg is tette ezt a szívességet – igaz, cserében rommá törte az 1200 lóerős, elektromos szupersportkocsi nyolc példányának egyikét.

A baleset bejárta a világsajtót, de még mindig sokan nem tudják, mi is az a Rimac.

Rimac, pontosabban Mate Rimac egy horvát autóőrült, aki azzal a szerény elképzeléssel alapította meg cégét 2009-ben, hogy elkészítik a világ első elektromos meghajtású szupersportkocsiját. Ez sikerült is, 2014-ben vehette át az első megrendelő a közel egymillió dollárba kerülő Rimac Concept One-t.

Csak azért nem említjük annak a műszaki adatait, mert az idei genfi autószalonon bemutatkozó (a képeken is látható) C_Two már el is halványította: ez ugyanis 1914 lóerős, nyomatéka 2300 Nm, két másodpercen belül ér százra, tizenkét másodpercen belül háromszázra, a végsebessége pedig több mint 400 km/h. Arcfelismeréssel indul – reméljük, nem zavarja majd meg a rendszert, hogy a tulajdonosa folyamatosan vigyorogni fog.

Lucid Motors

Egy fehér Mercedes-Benz Vitóval nehéz feltűnést kelteni, az Atieva nevű startupnak mégis sikerült: ők nem komplett autót, hanem egy elektromos hajtásláncot építettek be a tucatfurgonba. Az Edna két villanymotorjának összteljesítménye 900 lóerő, ami bőven elég ahhoz, hogy legyőzzenek vele egy Ferrari California T-t és egy Tesla Model S-t – ahogyan azt megtették, azonnali világhírt szerezve ezzel.

Az Edna utána megalázott egy BMW i8-ast és egy Dodge Vipert, majd átnevezték a céget a Lucid Motorsra. A Lucid Air szedán prototípusával megfutották a 379 km/h sebességet, ám a piacra lépéshez ennél több, sok-sok dollármillióval több kell.

Felajánlották magukat a Fordnak, de az végül nemet mondott. A jövő kérdéses, a Lucid Airre mindenesetre már fogadják a regisztrációkat.

Byton

A BMW i8 fejlesztéséért is felelős Carsten Breitfeld a kínai Byton autómárka feje, ami jelzi, hogy komoly a cég, és természetesen egy villanyautón dolgoznak.

Ambícióból nem állnak rosszul: már jövőre 300 ezer darabot akarnak kigurítani a nankingi gyárból a prémium elektromos SUV-ből, amely annyira higtech, hogy még a kormány közepén is egy tablet van, a műszerfal-szélességű kijelzőn pedig nemcsak a navigációt, hanem filmet is lehet majd nézni, rosszabb esetben videokonferencián részt venni vagy prezentációt figyelni.

Breitfeld is elismeri, hogy még több mint másfél milliárd dollárra van szükség a gyártás beindításához, de nagyon bizakodóak, és elvileg a kínai állam támogatását is élvezik.

Ha minden jól megy, a kínai piacra lépést követően, 2020-ban az Egyesült Államokban és Európában is megkezdik a forgalmazást, mesés, 45 ezer dollár körüli árat ígérnek.

Ez is érdekelhet:

Tesla-rivális, új csúcs-BMW és földgázos hibrid is bemutatkozott a genfi autószalonon

Örömteli, hogy a környezetbarátabb hibrid és villanyautók tömege mellett igazán vágykeltő, és szép autós jövőt ígérő modellek is megjelentek a Genfi Nemzetközi Motor Show-n.

rimac | nagy sztori | atieva | faraday future | rimac c two

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom