Ez történik, ha egy elhagyott Boeinget luxusnyaralóvá alakítanak

A repülőgépből lett nyaralóban két hálószobát, két fürdőszobát alakítanak ki, mellé pedig építenek egy végtelenített medencét, egy teraszt és egy helikopterleszállót is.

A Mandala Airlines egykori Boeing 737-esét privát villává alakítják át Indonéziában, a belépéshez pedig még beszállókártyára sincs szükség. A forgalomból kivont repülőgép egy szikla szélén áll, ahonnan pazar kilátás nyílik Bali partjaira. A néhány hónapon belül teljesen átalakuló repülőgépben egy éjszaka várhatóan 7300 dollárba,

azaz 2,7 millió forintba kerül majd.

Felix Demin vállalkozó az évek során már több szállodát is alapított Balin, így jól ismeri a terepet. Egy interjújában úgy fogalmazott, miután megkapta az önkormányzat engedélyét a villa kialakítására, egy hétbe telt, amíg a gépet a jelenlegi helyére szállították. Ennek oka az volt, hogy a járművet szét kellett szerelni és a helyszínen újjá kellett építeni.

Ezt követően gyakorlatilag az utasszállítót teljesen kipucolták, kiszerelték minden ülését és felszerelését.

Az egykori pilótafülke stílusos fürdőszobaként születik majd újjá, de helyet kap benne egy konyha, egy étkező, egy másik fürdőszoba és két hálószoba is.

Az egyik szárnyat terasszá alakították át, a mellette lévő feszített víztükrű medencéből és a nyugágyakból is ki lehet tekinteni az óceánra.

(Forrás: RobbReport, fotók: Felix Demin)

luxusnyaraló | boeing | átalakítás | bali

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom