A Boeing ecoDemonstrator programja 2012-ben indult, és célja, hogy a jövőben akár élesben is használható, környezetbarát technológiákat teszteljen.
Az évek során kilenc repülő szolgálta a nemes célt, most pedig bemutatták a tizediket, egy húszéves 777-200ER-t, amely körülbelül harminc fenntartható technológiát tesztel majd a következő fél évben. Ezek az innovációk az üzemanyag-felhasználás, a károsanyag-kibocsátás és a zaj csökkentésére, valamint a fenntarthatóbb anyagok felhasználására irányulnak.
A NASA-val együttműködve például olyan függőleges lapátokat fejleszt a cég, amelyek a szárnyon elhelyezve javítják az aerodinamikai hatékonyságot fel- és leszálláskor. Emellett a projektek között találunk egy olyan rendszert, amelyet a fedélzeti szürkevíz visszaforgatására terveztek, hogy a kézmosóvízzel lehessen leöblíteni a vécét, így csökkentve egyben a repülőgép súlyát is.
A tesztlistán szerepel még többek között egy környezetbarát hűtőközeg, az üvegház-gázok kibocsátását csökkentő tűzoltóberendezés és egy pilótákat segítő vizualizációs rendszer.
A repülő fenntartható (SAF) és hagyományos üzemanyag harminc/hetven arányú keverékével működik majd.
A program története során eddig nagyjából 230 technológiát teszteltek, melyeknek mintegy harmadát építették be a termékekbe és szolgáltatásokba.
Ez a légitársaság hatalmas lépést tett a fenntarthatóbb jövő felé, akárcsak ezek a városok.
(Forrás: CNN, képek: Boeing, Unsplash)
ecodemonstrator | repülőgép | környezetbarát | Boeing 777-200ER | boeing | repülés
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!