Close
Négyszáz forintért vett egy repülőgépet, százmilliókat érő szórakozóhely lett belőle

Négyszáz forintért vett egy repülőgépet, százmilliókat érő szórakozóhely lett belőle

Egy lepukkant British Airways járatot vásárolt Suzannah Harvey, a Cotswold repülőtér vezérigazgatója, hogy aztán egy éven át tartó, mintegy 200 millió forintnyi fontot felemésztő felújítás során bárként és szórakozóhelyként születhessen újjá.

A British Airways Boeing 747-ese 2020-ban vonult nyugdíjba, a Londontól csupán kétórás autóútra található Cotswold repülőtér vezetője azonban meglátta benne a potenciált.

Csupán egyetlen fontért, azaz alig több mint négyszáz forintért

vásárolta meg Suzannah Harvey, majd hatalmas összegeket költött a gép teljes átalakítására.

Egy évvel és 500 ezer fonttal később már rá sem lehet ismerni az egykori repülőgépre, hiszen megfosztották az üléseitől,

hatalmas táncparkettet kapott, stroboszkópokkal, DJ-pulttal és bárral szerelték fel.

A BA 747-436 G-CIVB “Negus” repülőgép óránként ezer fontért, azaz 427 ezer forintért bárki számára kibérelhető.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

szórakozóhely | átalakítás | bár | boeing | boeing 747

FOLYTASD EZZEL

Zseniális finomsággal merített inspirációt a Harry Potter-könyvekből ez a ház

Eladó Pablo Picasso egykori stúdiója

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom