Close
Ilyen a tél az ország egyik legromantikusabb helyén – A Bokodi-tónál jártunk

Ilyen a tél az ország egyik legromantikusabb helyén – A Bokodi-tónál jártunk

Kultikus hely lett a Bokodi-tóból, a helyből, amit simán csúfolhatnánk a magyar Maldív-szigeteknek. Csakhogy itt a víz nem türkizkék, a part nem fehér homokos, és a vízre épített kabinok nem a luxus jegyében születtek. Az egész tóban és környezetében mégis van valami magával ragadó, romantikus, nyugalmat árasztó. Beültünk az autóba, és megnéztük, milyen képet fest télen a néhány éve a fotóturizmus és szerelmesek tucatjai által felfedezett, (korábban) soha be nem fagyó Bokodi-hűtőtó.

Ha utánanézünk egy kicsit a tó történetének, hamar kiderül, eredetileg kicsit sem romantikus céllal született: 1961-ben az Oroszlányi Hőerőmű hűtésére mesterségesen hozták létre, és funkciója miatt a nagy téli hidegek alatt sem fagyott be. A tó hőmérséklete épp ezért számos vízi élőlény számára is kedvező feltételeket jelentett, így először a horgászok kedvelt célpontjává vált.

A Budapesttől kb. egy órányi autóútra, Oroszlány felé található Bokodon a több mint fél évszázada mesterségesen kialakított tó ma viszont már élő legenda, a hazai látogatók mellett külföldi turisták is kezdik felfedezni.

Bár a hőerőművet 2015-ben bezárták, a tó története nem ért véget. Sőt, népszerűsége nem sokkal korábban, 2014-ben kezdődött: akkor jelent meg ugyanis a Microsoft keresőjeként ismert Bing háttérképei között a ködben úszó fa horgászházak és egymásba fonódó stégek fotója. Emlékszünk, abban az időben mindenki kíváncsian kérdezősködött, vajon hol lehet a fotón szereplő misztikus hely?

A sokszor csak lebegő faluként emlegetett Bokod ismertsége hamar az egekbe tört, és azóta – különösen a melegebb hónapokban – profi és amatőr fotósok lepik el a tópartot egy-egy Insta-kompatibilis képért.

A nyári nyüzsgéssel szemben a téli időszak borongósan romantikus hangulatot áraszt. A főútról letérve egy elhagyatott, buckákkal teli földút kisebb-nagyobb kanyarjai vezetnek el a tópartra. Innen már csak gyalog haladhatunk tovább, a tó körül kialakult (horgász)közösség ugyanis a nyugalmat megzavaró, betolakodó turisták ellen sorompókat helyezett el a faházakhoz vezető ösvényen.

Az élet a téli hónapokban sem áll meg teljesen, főleg, hogy az erőmű bezárása ellenére továbbra is legfeljebb csak a tó felszíne fagy be – könnyen lehet, hogy a mínuszokban is pecabottal, csendben üldögélő horgászokba vagy a most épülő házakon dolgozó munkásokba botlunk.

És pontosan ettől olyan különleges ez a hely: a tó felett lebegő, egymás mellett sorakozó színes házak és a hozzájuk vezető stégek külön kis világot alkotnak, és leginkább egy apró norvég halászfalura emlékeztetnek.

Ezt a harmóniát töri meg a tó felett áthaladó, és a szárazföldön is hosszan húzódó futurisztikus fémcső, emlékeztetve a tó eredeti funkciójára. A kis ablakokkal ellátott, rozsdás építmény az erőmű működésekor a márkushegyi bányaüzemből az erőművet tápláló barnaszén szállítását szolgálta.

Ahogy kinézünk most az ablakon, kicsit sajnáljuk, hogy nem vártunk egy hetet a túrával – ha lehet valami még izgalmasabb a téli Bokodnál, az a hóval borított Bokod. Érdemes felfedezni, persze, csak szép csendesen.

Ez is érdekelhet:

(A szerző fotóival)

képernyőfotó | bing | romantika | esküvő | bokodi tó

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom