Bolívia egykori halálútjából mostanra a bringások paradicsoma lett

Az ezredforduló éveiben több százan haltak meg az Andokon átvezető „halálúton”, mostanra viszont a kolibrik, tukánok, papagájok paradicsoma lett. Meg a bringásoké.

Bolívia évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy alternatív útvonalat nyit a történelmi „halálút” helyett, amely alapvetően egy, az Andok hegyein átvezető földút volt, zord sziklákkal és sok-sok hajtűkanyarral. Mostanra a vadon élő állatok újból megjelentek a területen, állítja egy környezetvédelmi csoport.

A Bolívia fővárosát, La Paz-t az ország Amazonas-menti esőerdejével összekötő főútvonalat egykor gyakran járták teherautók, de a számtalan baleset miatt megkapta a „Halálút” nevet: 1999 és 2003 között több száz bolíviai halt meg, miközben próbált rajta közlekedni.

2007-ben Bolívia megnyitott egy alternatív útvonalat, így az eredeti út jobbára a kerékpárosok hobbiterepe lett. Ez nemcsak életeket mentett meg, hanem a természetnek is segített a Wildlife Conservation Society (WCS) tanulmánya szerint.

„Amikor még működött az út, az állatvilágot a járművek által okozott szennyezés, a zaj és a por is befolyásolta” – mondta a tanulmányban részt vevő egyik biológus, Maria Viscarra.

A WCS 35 kamerát állított fel az út mentén, aminek segítségével 16 emlős- és 94 vadon élő madárfajt talált.

„Ma már nem járnak ezen az úton nehéz teherautók. A biológiai sokféleség visszatért a területre, és kolibrikkel, tukánokkal, papagájokkal találkozhatunk — tette hozzá Guido Ayala, a WCS biológusa. – Olyan jó, hogy van egy hely La Paztól 50 percnyire, ahová el lehet jönni megcsodálni a gyönyörű természetet.”

Bár az utat már nem sok autós használja, az útvonalat még mindig keresztek szegélyezik, emléket állítva az út mentén meghalt embereknek.

(Forrás: Reuters, fotó: GettyImages)

los yungas | halálút | kerékpár | bicikli | Bolívia

FOLYTASD EZZEL

Ezért ajánlja Budapestet téli városnézésre a világ egyik legolvasottabb lapja

Elképesztő ok miatt szállítottak le két nőt egy repülőről

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom