Close
Szakértő magyarázza el, mikor kell borravalót hagyni, hogy abból ne legyen sértődés

Szakértő magyarázza el, mikor kell borravalót hagyni, hogy abból ne legyen sértődés

Nehéz ügy és kellemetlenségeket is okozhat, mert sok esetben nem tudjuk, melyik országban és pontosan milyen szolgáltatás igénybevételekor mennyit szokás adni. Egy utazási szakember segít a borravaló-kérdésben.

Cody Candee, a Bounce vezérigazgatója szerint – bár a borravalóra vonatkozó általános útmutatás a világ minden országára alkalmazható –, rendkívül fontos, hogy minél több információt gyűjtsünk be a választott úti cél borravalóhoz köthető sajátosságairól, ugyanis a szokások országonként eltérhetnek.

Az Egyesült Államokban például jóval magasabb az elvárás Európához képest, míg Japánban sértésnek számít a borravaló.

Cody Candee azt mondja, annak ellenére, hogy az etikett országonként változó, van néhány általános irányelv, amelyet szem előtt tarthatunk.

Az éttermekben átlagosan öt-tizenöt százalék borravalóval számolhatunk, míg a takarító személyzet átlagosan két dollár (690 forint) borravalót kap naponta. A turistáknak abban az esetben érdemes extra borravalót adniuk, ha úgy gondolják, a kapott szolgáltatás színvonala kivételes volt. Egyes szállodák és óceánjáró hajók belekalkulálják az üdülés árába a borravalót, így a vendégeknek nem kell aggódniuk miatta.

A szakember úgy véli, ha nem vagyunk biztosak az adott úti cél borravalókkal kapcsolatos protokolljában, mindig az a legjobb, ha előre felkészülünk. Ügyeljünk arra, hogy a nyaralás során legyen nálunk a helyi pénznemből, mivel előfordulhat, hogy a taxisofőröknek, vagy a pincéreknek kell borravalót adni (megeshet, hogy a számlán szerepel a szervizdíj, ezért érdemes ellenőrizni a nyugtát).

– Zavaró lehet, hogy mikor és mennyi borravalóval kell kalkulálni,  különösen akkor, ha addig nem használt pénznemről van szó. Bizonytalanság esetén bátran kérdezzünk meg egy helybélit vagy a személyzet egyik tagját, esetleg az utazási irodához is fordulhatunk további útmutatásért – tanácsolja Cody Candee.

Függetlenül attól, hogy az általunk meglátogatott országban adott szokás-e a borravaló vagy sem, a legfontosabb ajánlás az, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk bánjanak, illetve mindig legyünk udvariasak és tisztelettudóak.

Egy városi pihenés alkalmanként simán lehet olyan üdítő, mint egy tengerparti. De nem feltétlenül fővárosokban kell ilyenkor gondolkodni, hiszen a teletömött London, Párizs vagy Róma nem a legjobb választás egy stresszmentes utazáshoz. Az alábbiak viszont igen. Ez a kilenc hely vibráló kultúrát, változatos ételeket és izgalmas éjszakai életet ajánl a városi élet minden előnye mellett kisebb tömeggel és alacsonyabb költségekkel.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

 

borravaló | szolgáltatás | tanács | országonként | étterem

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram