Az elhunyt sztárséfről készült dokumentumfilm meghozza a kedvet az utazáshoz

Megérkezett az első trailer a három évvel ezelőtt elhunyt szakács életéről szóló dokumentumfilmről, ami nemcsak az étvágyunkat hozza meg, de az utazási kedvünket is.

A gasztronómiai világot szabályosan sokkolta, amikor három évvel ezelőtt eldobta magától az életet Anthony Bourdain sztárséf. A barátai, kollégái és rajongói azonban azóta sem felejtették el, sőt, mindent megtesznek azért, hogy mindaz, amit a pályája során elért, fennmaradhasson. Több könyv is megjelent róla, a CNN-en is portréfilm készült munkásságáról, most pedig Roadrunner címmel kerül a mozikba a szakács életéről szóló dokumentumfilm, amelyet az Oscar-díjas Morgan Neville rendezett.

A dokumentumfilmben Bourdain barátaival készült interjúkat is felhasználnak, így az még közvetlenebb, intim hangulatot áraszt.

A sztárséfről készült felvételek pedig elmesélik azt a mesébe illő történetet, hogyan lett egy ismeretlen szakácsból a világ egyik meghatározó gasztroarca, aki elsősorban utazós tévéműsoraival vált népszerűvé.

Bourdain mindig arra törekedett, hogy túllépve a gasztronómián és az ételeken, az elfedetett helyekkel, kultúrákkal is kapcsolatot teremtsen, hogy aztán vizuálisan is meggyőző módon tudja bemutatni a fogások mögött rejlő történeteket, embereket és városokat. A Roadrunner pedig ezt tökéletesen visszaadja.

A Focus Features, a CNN Films és az HBO Max által készített film június 11-én debütál a Tribeca Filmfesztiválon, és július 16-án kerül a mozikba.

A legendás Anthony Bourdain tudta, mitől lesz páratlan a húspogácsa, ha egy buciba kerül. Elővettük hát egy régi interjúját, amit a három évvel ezelőtt elhunyt szakács a Tech Insider-nek adott, és összegyűjtöttünk kilenc szabályt, amit a séf szerint be kell tartani a tökéletes hamburgerért.

(Fotók: Getty Images)

film | dokumentumfilm | trailer | gasztronómia | mozi

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom