Ha egyetlen szobrot kellene említenünk Brazíliából, az első, ami eszünkbe jutna, minden bizonnyal a Rio de Janeiro fölé magasodó Megváltó Krisztus szobra lenne.
Az Associação Amigos de Cristo (Krisztus Barátai Egyesület) azonban úgy döntött, hogy megkérőjelezi ezt a status quót, és építtetett egy másik, nem kevésbé ikonikusnak szánt, és valamivel magasabb Krisztus-szobrot 1570 kilométerrel odébb, Encantadóban.
A negyvenhárom méter magas, ezerhétszáz tonnás, és harminckilenc méteres karfesztávolságú,
impozáns Védelmező Krisztust Genesio Gomes Moura szobrász és fia, Markus Moura tervezte.
Bár már április 22-én elkészült, hivatalosan csak 2023-ban nyílik meg, mert a köré szánt komplexumokat, üzletek, éttermeket és kilátókat még építik. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy már a munkálatos közben is népszerű látványossággá váljon, melyet több mint harminchétezren néztek meg a szervezett vezetéseken.
A szobor egyik legnagyobb különlegessége egy belső lift lesz, és az a körülbelül harmincnégy méteres magasságban található, szív alakú ablak, amelyen kinézve a látogatók megcsodálhatják a környező vidéket.
Encantado azt reméli, a szobor több látogatót vonz a környékre, és azt javasolják az ide indulóknak, hogy ejtsenek útba más érdekes helyeket is, az innen körülbelül két órányira található Porto Alegrét, Gramadót innen három órára, és Bento Gonçalvest, mely mindössze másfél óra.
Ha a talapzatokat nem vesszük figyelembe, akkor harminchét és fél méterével a világ legmagasabbjának számít az új Krisztus-szobor, melyet a lengyelországi Świebodzinban található Krisztus király szobor követ harminchat méterével, valamint a bolíviai Cochabambát ékesítő Béke Krisztusa (Cristo de La Concordia) harmincnégy méterrel.
A riói Krisztus talapzat nélkül „csak“ harminc méter magas, míg talapzattal harmincnyolc. Ha azonban a talapzatokat is beleszámoljuk, akkor az ötvenkét és fél méteres lengyel szobor a legmagasabb, míg az encantadói Krisztus csak a harmadik.
Brazíliában számos világhírű építész fordult meg az elmúlt években, de nemcsak az intézmények, hanem a magánházak között is találunk néhány igazi varázslatot.
(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images)
új | szobor | A Megváltó Krisztus szobra | Védelmező Krisztus | krisztus-szoborIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!