London néhány legjobb étterme a múlt héttől megköveteli a vendégektől, hogy előre fizessenek. A Gymkhanában például minimum 48 ezer forintnak megfelelő 100 fontot kell leszurkolni annak, aki asztalt szeretne foglalni.
Új szokás alakult ki a legmenőbb londoni éttermek körében: már a foglalásért is előleget kell fizetni, nem is keveset. Az Express című lap a Gymkhanát emeli ki, ahol 100 fontot (mintegy 48 ezer forint) kérnek előlegbe. Az intézkedés ugyanakkor nem öncélú:
a cél a „reservation squatting” (amikor a vendégek több helyre foglalnak, majd az utolsó pillanatban döntenek), illetve azon influenszerek elriasztása, akik a lehető legkevesebbet költenek, és csak posztolni akarnak egyet.
Az első hírek szerint a (potenciális) ügyfelek megértik az intézkedést, még olyan is akad, aki szerint ez egy „prémiumabb” környezetet eredményez majd, és nemhogy elejét veszi a reservation squatting-nak, de egyenesen pozitívan hat majd a vendégélményre.
Noha az intézkedést a kényszer szülte, magával hozhat egy nem várt pszichológiai hatást: Daniel Kahneman óta ismerjük a csúcs-vég hatást, amikor egy-egy élményt alapvetően annak a legjobb pillanata, illetve a vége alapján ítélünk meg, és például az időtartama lényegében nem számít.
Vagyis a drága foglaló egy elit étteremben jelentősen csökkenti a helyszínen fizetendő számlát, ezzel éppen a legjobb pillanatban járulva hozzá az élmény még kellemesebbé tételéhez.
Hasonló szisztéma működik az Ubernél is, az app-ban való előleg révén kevésbé hangsúlyos és fájdalmas a helyszíni fizetés, miközben javul az élmény vége, ami sokat számít. Persze a puding próbája az evés, tehetjük hozzá angolosan, de van esély, hogy jól sül el az intézkedés.
Mindenesetre a fogyasztók közt kialakult online beszélgetés nagyjából egyértelmű irányba tart eddig: elfogadják, hogy a kifogásolt jelenségek ellen tennie kell valamit az éttermeknek, legfeljebb annyit jegyeznek meg, hogy cserébe átlátható, korrekt tájékoztatást, egyértelmű szabályokat szeretnének. Erre pedig meg is van minden esély.
Egy jó kávé?
A londoni kaland tehát most egy lépéssel körülményesebb lett, ellenben Európa legjobb kávézójába, a bécsi Gota Coffee Experts-be bármikor elugorhatunk.
(Forrás: Express, fotók: GettyImages, nyitókép: Gymkhana)
luxusétterem | Gymkhana | gasztronómia | csúcsgasztronómia | étterem | Nagy-Britannia
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!