A British Airways március végéig összesen több mint kétezer járatot vesz ki a menetrendből a világjárvány miatt.
2022. januárja lesz a legrosszabbul érintett hónap, amikor is a korábbi ütemtervhez képest 1146 járatot vágnak le. 2021 decemberében 545, míg márciusban és februárban 243, illetve 210 járattal kevesebb száll fel.
A csökkentések ellenére a British Airways 2022. eleji menetrendje jóval telítettebb, mint volt egy évvel korábban ugyanebben az időszakban, amikor 2021 januárjától kezdődően hónapokon át általános nemzetközi beutazási tilalom volt érvényben.
A 2022. februári menetrendben még így is 18,810 járatot találni – ehhez képest a 2021-es év ugyanezen hónapjában mindössze 2669 járatból lehetett válogatni.
Januárban összesen harmincegy, Belfast-Glasgow és Belfast-Birmingham útvonalon közlekedő járatot szüntetnek meg, míg a dél-afrikai Johannesburgba és Fokvárosba közlekedő harmincegy járat szintén kimarad, miután az ország ismét felkerült az Egyesült Királyság vörös listájára.
Az év első hónapjában mindössze két útvonalon bővül a járatok száma: London és Kairó között tizenkét plusz járatot indítanak, míg a londoni Heathrow és a chilei Santiago között négy plusz járat közlekedik.
Néhány helyen ugyan szokatlanul meleg van az év ezen időszakához képest Európában, de a könyörtelen tempóban érkező tél már kitette az irányjelzőt. A következő időszakban vélhetően a mínuszok állnak majd nyerésre, de akik decemberben magukba szívnának még némi napfényt a nagy ünnepi leállás előtt, azoknak adunk pár tippet, hová érdemes elutazniuk, akár némi csobbanással egybekötve.
(Forrás: Independent, fotók: Pixabay, Getty Images)
repülés | légi társaság | járatok | megszüntetés | koronavírus | British Airways
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez az igazi oka annak, hogy fázol a repülőtéren
Ezért figyelmeztet most minden nyaralót Spanyolország
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
