Nemcsak Stonehenge, de a mellette futó, látszólag egyszerű országút is csodás titkokat rejt.
Az A303-as főút Basingstoke-t köti össze Hampshire-rel Anglia déli részén, de talán jobb úgy hivatkozni rá, hogy elhalad Stonehenge mellett is. Kiemelten fontos út tehát, öt megyén halad át, néhány szakaszát pedig a régészeti feltárások szerint már a kőkorszakban is használták.
Pár éve Stonehenge mellett vas- és bronzkori sírokat is találtak, amikor tesztfúrásokat végeztek az A303-as alagútjához. A terv szerint egy három kilométeres szakaszon a föld alá vitték volna az országutat, de az építkezés nagy vitákat kavart, sok szakértő a világörökségi helyszínt érő jelentős károktól, régészeti kincsek százezreinek pusztulásától tartott.
Mindenesetre az út keresztmetszete alapján remekül feltárult a rétegrend, ahogy a különböző korszakokban különböző anyagokon közlekedtek rajta:
Alagút pedig a jelen állás szerint nem lesz, miután 2021 nyarán egy bírósági döntés jogellenesnek minősítette a közlekedési miniszter korábbi, az építkezést jóváhagyó döntését. Azaz a tervet elkaszálták.
Néhány évvel ezelőtt ókori római utat fedeztek fel a Velencei-lagúna fenekén egy régészeti feltárási program közben. A tudósok szerint ez arra utal, hogy évszázadokkal Velence ötödik századi alapítása előtt már jelentős települések lehettek a környéken.
(Fejléckép: az A303-as a háttérben Stonehenge-dzsel, fotó: Getty Images)
régész | régészet | út | bronzkor | Anglia
Így szabadíthatod ki a benned rejlő művészt!
Tízszer erősebben hat az agyra egy festmény, mint annak fotóváltozata
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!