Brutális pénzbírságot szabnak ki egy ölelésért Olaszországban

Sokak szerint túlzás, amit a hatóságok művelnek.

Ami egy normális hétköznap egy kedves gesztus, az a koronavírus idején súlyos kihágás, amiért magas pénzbüntetés jár. Az észak-olaszországi Paviában a hétvégén például egy óra alatt tíz darab négyszáz eurós bírságot szabtak ki olyan egyéneknek, akik nem éltek egy háztartásban, de megszegték a védőtávolságra vonatkozó előírásokat. A mai árfolyamon 140 ezer forintnak megfelelő összeget főleg fiatalok fizették ki.

"A város két legzsúfoltabb pontján, a Piazza della Vittorián és a Corso Strada Nuován többször is közbe kellett lépnünk – mondta a helyi rendőrség vezetője, Pietro Trivi. – Barátok túl közel álltak egymáshoz, nem tartották be a védőtávolságot, vagy az orruk alatt hordták a maszkot. A helyzet amúgy nem tragikus, de oda kell figyelnünk."

"Nem volt kellemes élmény – mondta el Stefania, akinek egy barátját büntették meg. – Három hónapja nem láttuk egymást, csak egy rövid ölelés volt az egész. Maszk volt rajtunk, és amikor ittunk, és levettük a maszkot, direkt el is fordultunk egymástól. Túlzás, és elnyomásszaga van ennek az egésznek."

Bár Olaszországban a halálos áldozatok napi száma még mindig száz fölött van, május közepén és végén komoly feltételek mellett, de elkezdődött a szigorú karanténállapot feloldása. Május végén nyitnak a strandok, júniustól pedig a nemzetközi turizmus előtt is megnyitják a határokat. Érdemes lesz figyelni, mit szabad és mit nem Olaszországban!

turizmus | büntetés | olaszország | ölelés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom