Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A Budapest Airport számára ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az utasairól megfelelően gondoskodjon, ezért a menedzsment azonnali döntését követően a repülőtéren egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon.
Itt az arra jogosult utasok kényelmesen tudnak várakozni, pihenni, a repülőtér üzemeltető szükség esetén ételt és italt oszt, a kisgyermekeseknek pedig bébiételt, pelenkát és törlőkendőt biztosít. A zónákban tartózkodók emellett gyorsabban juthatnak hozzá a járatukat érintő legfrissebb információkhoz. A repülőtér-üzemeltető egyetért a Nemzetgazdasági Minisztériummal abban, hogy a jelenlegi helyzetben gyors lépésekre és minden szereplő együttműködésére szükség van annak érdekében, hogy a légi közlekedés szereplői a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást tudják nyújtani, ellenőrzött módon.
A légi közlekedésben kontinens-szerte tapasztalt járatkésések és járattörlések miatt az utasok gyakran hosszú órákon keresztül a repülőtereken várakoznak. Ez a tendencia Budapesten is tapasztalható, ezért a Budapest Airport – egyetértve a Nemzetgazdasági Minisztérium által megfogalmazott állásponttal – saját hatáskörén túl is mindent megtesz azért, hogy az utasokat ebben a nehéz helyzetben is a lehető legmagasabb szinten támogassa.
Ennek részeként a repülőtér üzemeltető két, BUD:carezone névre keresztelt segítőpontot alakított ki a tranzitterületen, amelyet szükség esetén további egy egységgel bővít. A légitársaság, a földi kiszolgáló vállalat vagy a Budapest Airport személyzete hangosbemondás útján vagy személyesen tájékoztatja az érintett utasokat arról, ha a segítőpontokat igénybe vehetik.
A zónákban a Budapest Airport a járatkésés miatt várakozó utasoknak folyamatosan információt ad, valamint szükség esetén szendvicset, vizet, a kisgyermekeseknek pedig pelenkát, bébiételt és törlőkendőt is biztosít.
A Budapest Airport már eddig is 7500 palack vizet osztott ki a várakozóknak, és a készleteket folyamatosan tölti fel, hogy a megfelelő mennyiségű palackozott víz folyamatosan rendelkezésre álljon. Mindezeken felül a vállalat kényelmesebb, magastámlás székeket, fekvő-ülő ágyakat, telefontöltőket biztosít, továbbá korlátlan wi-fi hozzáférést tesz elérhetővé a repülőtér teljes területén. A helyszínen a napokban kihelyezésre kerülő QR-kód beolvasásával az utasok járatkésésekkel és –törlésekkel kapcsolatos hasznos információkat találnak és a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kapnak telefonos elérhetőségekkel. Emellett termináltérkép is segíti majd őket abban, hogy a számukra fontos szolgáltatásokat – például mosdókat, baba-mama szobákat, teraszokat, éttermeket - könnyebben megtalálják.
A zónák a 2B Terminálon a B1-B2 beszállítókapuk előtt, illetve a 2A Terminálon az 1. utasmólón az A17 beszállítókapu előtt találhatóak. A Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben a légitársaság vagy a földi kiszolgáló vállalat tájékoztatta őket a járatuk késéséről vagy törléséről, és a repülőtér területét nem tudják vagy nem akarják elhagyni, akkor itt várakozzanak, ezzel biztosítva, hogy a járatukat érintő aktuális információkhoz a lehető leghamarabb hozzájussanak. A BUD:carezone-ban a Budapest Airport ügyeletes terminál menedzserei, valamint terminálinformációs munkatársai folyamatosan segítik az utasokat.
„Mindenkori prioritásként kezeljük, hogy repülőtér üzemeltetőként akár a felelősségi körünkön túlmutatóan is magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk az utasoknak. Most, amikor sokaknak a járatkésések miatt a repülőtéren kell várakozniuk, a segítőpontok felállításával a lehető leggyorsabban reagáltunk a helyzetre" – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója. Kiemelte: "Pozitívan fogadjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemelt ügyként kezeli a problémát, és a Budapest Airport tulajdonosaiként közösen, gyorsan és hatékonyan tudtunk fellépni a kialakult helyzet orvoslásában.”
A Budapest Airport a jelenlegi helyzetben azt tanácsolja az utasoknak, hogy utazásuk szervezésekor a rugalmasan módosítható foglalásokat részesítsék előnyben, érkezzenek időben (legalább a járat indulása előtt 2,5 órával) a repülőtérre, és folyamatosan figyeljék a légitársaságoktól kapott információkat, valamint a repülőtéren a földi kiszolgáló vállalat munkatársainak tájékoztatását.
A kézipoggyászba minden olyan személyes dolgot, egészségügyi felszerelést, gyógyszert (ami a biztonsági ellenőrzésen átvihető) érdemes bepakolni, amire az utasnak szüksége van, illetve nélkülözhetetlen akár egy több órás repülőtéri tartózkodás esetén.
A késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kora hajnali, reggeli és délelőtti járatok nagyobb biztonsággal indulnak el menetrend szerint, ezek esetében nincsenek, vagy csak minimálisak a késések.
Általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy járat, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére. Az időjárás azonban mindig kiszámíthatatlan tényező, így egy nagyobb vihar vagy zivatar a reggeli járatok esetében is okozhat késést.
A légi közlekedés minimum négyszereplős folyamat: a repülőtér, a légitársaságok, a földi kiszolgálók és a légiforgalmi irányítók felelnek az utasok biztonságos repüléséért, az ő hatásköreiket egészítik ki a hatósági szerepkörök. A folyamatban – jogszabályok és szerződések alapján - mindenkinek megvan a maga felelőssége, így a repülőtér üzemeltető és a repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló vállalatok hatásköre is szabályozott. A szereplők közösen együttműködve tudnak minden esetben cselekedni, így például egy adott járattal kapcsolatos minden információ esetében az információáramlásnak gördülékenyen kell történnie az összes szereplő között ahhoz, hogy a végén az utasok is időben kapjanak pontos tájékoztatást a járatukkal kapcsolatban.
A járatkésések és járattörlések alkalmával a Budapest Airport a saját felelősségi körébe tartozó teendőket maximálisan ellátja, sokszor hatáskörén is túllépve támogatja a földi kiszolgálók munkáját annak érdekében, hogy az utasokat a nehéz körülmények ellenére is ki tudják szolgálni és a megfelelő információval el tudják látni. Fontos tudni, hogy mivel az utasok a légitársasággal állnak szerződésben, az elsődleges tájékozódási pont a légitársaság, illetve a helyszínen az utasfelvételt és a be- és kiszállítást végző földi kiszolgáló vállalatok munkatársai. Járatkésés illetve -törlés esetén a légitársaság sms-ben és/vagy e-mailben tájékoztatja az utasokat a várható indulásról illetve az esetleges teendőkről. A helyszínen a földi kiszolgáló vállalat munkatársai rendelkeznek a légitársaságtól kapott értesítés alapján az adott járatot érintő legfrissebb információkkal, és ennek megfelelően tájékoztatják az utasokat. A Budapest Airport járatkésés esetén a terminálinformációs feladatokat ellátó kollégákon keresztül folyamatosan támogatja a földi kiszolgálók munkáját, a tőlük kapott információk alapján segít nekik az utasok tájékoztatásában.
A jelenlegi helyzet minden légi közlekedési szereplőt kihívás elé állít, amit az ökoszisztéma szereplőivel együttműködve, közösen lehet kezelni. A Budapest Airport üzemeltetési feladatain túl az utasok segítése érdekében alakította ki a BUD:carezone területeket, ahol folyamatosan monitorozza a fennálló helyzetet és az utasok igényeit annak érdekében, hogy a lehető legtöbb szolgáltatást biztosítani tudja számukra a kellemetlenségek enyhítése és a magas szintű utaskiszolgálás érdekében.
(Forrás és fotók: Budapest Airport)
utasok | airport | késések | repülőtér | járatok
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!