Pest egyik legrégebbi kávéháza hamarosan újranyit

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Egykor Schodl Kávéház néven indult, az elmúlt évtizedekben Múzeum Kávéház és Étterem néven ismertük, az elmúlt években viszont csak elsétáltunk a zárt portál mellett. Most viszont kihirdették a helyi önkormányzat pályázatának nyertesét, és tavasszal újra kinyit a kávézó.

Hamarosan ismét rendelhetünk egy espressót a helyiségben, ahol 1876-ban megnyitott Budapest egyik első kávézója, a Schodl Kávéház.

A Bródy Sándor utca és a Múzeum Körút sarkán lévő üzlethelyiség kiadására még februárban írt ki pályázatot a Józsefvárosi Önkormányzat, amelynek most kihirdette a győztesét.

Bár az elmúlt évtizedekben több üzemeltetője volt a helyiségnek, az a mai napig is őrzi a történelmi múltat: több védett műtárgy is található benne.

Éppen ezért pályázati feltételnek szabták, hogy csak olyan vendéglátó tevékenység végezhető az üzlethelyiségben, amely megőrzi a hely hangulatát.

A nyertes

A legtöbb pontszámot elérő pályázó a Centrál Kávéházat is üzemeltető CNTRL Kft. lett a nyertes, amely 15 évre kapott bérleti szerződést.

Az új bérlő már idén nyáron birtokba vette az ingatlant, hamarosan elindul a felújítás is, a nyitást pedig 2026 tavasz végére tervezi.

„A bérlő közérdekű felajánlásként évi több alkalommal vállalja hátrányos helyzetű csoportok, vagy közösség vendéglátását, illetve pro bono programokat indítanak középiskolai, egyetemi csoportoknak, annak érdekében, hogy ők is megismerjék a Kávéház magyar történelemben játszott 150 éves szerepét” – jegyezte meg az önkormányzat közleménye.

Közben idén tavasszal megnyitott a világ első kávéhotele Rotterdamban, saját pörkölő üzemmel, oktatóközponttal és kávészakértőknek kidolgozott rezidenciaprogrammal – oda szintén érdemes benézni, ha arra járunk.

(A nyitóképen a Centrál Kávéház)

múzeum kávéház | kávéház | józsefváros | kávézó | kávé | central kávéház

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom