Ez a világ első kávéhotele, egyebek mellett saját pörkölő üzemmel

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Idén tavasszal nyitott meg a világ első kávéhotele a hollandiai Rotterdamban, egy tudatos városfejlesztési koncepció részeként.

Nemcsak kávézója, de saját pörkölő üzeme, oktatóközpontja és kávészakértőknek kidolgozott rezidenciaprogramja is van a rotterdami Man Met Bril Koffie hotelnek, ami idén márciusban nyitott meg Oude Noorden negyedben.

Rotterdam – Európa legszebb csúnya városainak egyike – folyamatosan fejlődik, de a nagyvárosi pörgés mellett gasztronómiában így sem számít fellegvárnak. Ezen kívánnak változtatni a város marketingesei, tudván, hogy a foody-vonal önmagában erős turisztikai vonzerőt képvisel.

Ebbe az elképzelésbe tökéletesen illeszkedik az MMBK hotel, amely öt egymás melletti épületbe költözött be, azzal a nem szerény céllal, hogy az európai kávékultúra központjává váljon.

A hotel azért fogad be mindenre kiterjedő funkciókat, hogy a profi baristák és más kávés szakemberek Rotterdamban élhessenek és dolgozhassanak.

A fentiek mellett a szállodának saját rendezvényterme és még egy podcast stúdiója is van, ahol a kávézás kultúrájával kapcsolatos műsorokat készítenek.

Persze vendégként kávés megszállottság nélkül is megszállhatunk a hotelben, a szobák jól felszereltek és kényelmesek – és minden fajta kávét az ágyba rendelhetünk, egyenesen a hotel boszorkánykonyhájáról.

Ha már itt tartunk: tudod, hogyan főzzük, mennyit igyunk, hol kóstolhatjuk a legjobbat? A nagy kávé kvízünkből kiderül.

(Forrás, fotók: Man Met Bril Koffie)

dizájn | hollandia | kávé | rotterdam | kávéhotel | Man Met Bril Koffie

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom