Budapest a világ legolcsóbb városai közé került egy friss kutatás szerint

A tanulmány azokat a tényezőket vizsgálta, amelyeket leggyakrabban figyelembe veszünk akkor, amikor egy másik országba való költözésről döntünk. Így a lakásárakat, a megélhetési költségeket és az átlagfizetést is számításba vették a legmegfizethetőbb városok toplistájának összeállításakor.

A money.co.uk legfrissebb vizsgálata szerint Budapest a hetedik legmegfizethetőbb nagyváros a világon, így vonzóbb célpont lehet a költözni vágyók számára, mint Porto, Moszkva vagy Bangkok.

Ugyanakkor megelőzte a magyar fővárost Cape Town, Mexikóváros, Sao Paolo, Kuala Lumpur és Isztambul is.

A legjobb úti célnak Isztambult választották az alacsony megélhetési költségek miatt, a második legmegfizethetőbb helynek pedig az argentin főváros bizonyult. A dobogó harmadik fokára Kuala Lumpur állhatott fel.

A kutatás emellett megállapította azt is, hogy a legdrágább élet Bázelben várna ránk,

Dubaj azonban a legjobb választásnak bizonyulhat, ha tökéletes időjárási körülmények közé, 28,2 fokos átlaghőmérsékletbe vágynánk.

Doha azok számára ajánlott, akik tengerparton képzelik el az életüket, mivel ott a víz hőmérséklete átlagosan 24,83 fok. Összességében azonban Austint tartják a legélhetőbb városnak, a jó internetelérhetőségével, az optimális hőmérsékletével és a magas átlagfizetésével.

Eközben Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között – áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán ismertetett éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

budapest | nagyváros | utazás | megfizethető város

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom