Budapest magas minőséget és értéket képviselő turisztikai szolgáltatói összefogtak idén nyáron is, hogy a Budapest nyáron nekem közös kommunikációs kampánnyal hívják fel a hazai vendégek figyelmét a magyar fővárosra, mint turisztikai desztinációra.
A pandémia miatt olyan lehetőség adódik most nekünk, magyaroknak, amit kár lenne elszalasztani – megélni Budapestet úgy, ahogy a korábbi években nem lehetett: kicsit csendesebben és sokkal kényelmesebben.
A budapesti szolgáltatók ezen a nyáron is mindent megtesznek azért, hogy olyan vonzó programokat ajánljanak a hazai közönségnek, amelyek túlmutatnak a szokásos kliséken.
Az augusztus végéig tartó Budapest nyáron nekem kommunikációs kampányt azzal a céllal indítják el, hogy hírt adjanak magukról és egymásról, hogy a belföldi turizmust választók és az erre fogékony budapestiek felé közösen kommunikáljanak, ezáltal felerősítve az üzenetet, hogy miért érdemes a magyar fővárosba jönni.
A kampányban két influenszer is részt vesz, Agárdi Szilvia és Galambos-Parti Regina (Bakancslista Magyarország), akik a budapesti programokat kipróbálják és személyes élményeiket megosztják követőikkel.
Csatlakozó partnerek, akik a két hónap alatt folyamatosan bemutatják közösségi média oldalaikon Budapest színességét és a számtalan programlehetőséget: Belvárosi Plébániatemplom; Fashion Street; ImagineBudapest; Kempinski Hotel Corvinus Budapest; Ludwig Múzeum; Lupa Sziget; Szamos Csokoládémúzeum; Városmajori Szabadtéri Színpad; Zsidai csoport éttermek.
Ezenkívül egy közös Facebook eseményt meghirdetve ajánlanak programokat a célcsoportnak, amelyekből mindenki a la carte választhat magának kedvére valót. Kulturális kikapcsolódás, testi és lelki feltöltődés, ötcsillagos szállás, gasztrokalandok, városi séták várják a látogatókat, akik biztosak lehetnek abban, hogy nem fognak csalódni: ez a budapesti nyár felejthetetlen, pihentető és izgalmas emlékekkel teli lesz.
A külföldi turisták előbb vagy utóbb, de visszatérnek, hiszen a magyar főváros az elmúlt években mindig előkelő helyen szerepelt a legkedveltebb európai desztinációk között. Ezért érdemes igyekezni és (újra) felfedezni ezt a csodaszép várost még ezen a nyáron!
(Fotók: Getty Images)
utazás | klisé | Budapest nyáron nekem | turizmus | belföldi | ajánló
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!