Mondhatjuk, hogy nem sok. Tavalyhoz képest viszont egészen virágzó.
A Liszt Ferenc repülőtér közleménye szerint az első fél évben 603 585 utast kezelt Budapest reptere, és ami még durvább,
ennek közel felét a nyár első hónapjában.
Az utasforgalom jelenlegi dinamikus visszaépülése várhatóan júliusban és augusztusban is folytatódni fog, közölte a Budapest Airport (BA) az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint a budapesti repülőtér utasforgalmi adatain jól látszik a nyári szezon kezdete, de a növekvő forgalomban az átoltottság mértéke, az utazási korlátozások enyhítése és a Budapestről egyre több célállomásra induló repülőjáratok száma is komoly szerepet játszik.
Az év első negyedévében tapasztalt stagnálást áprilisban és májusban mérsékelt növekedés követte, de júniusban már 266 481 utasra kúszott fel a budapesti légikikötő forgalma, ami a májusi összforgalomnak több mint háromszorosa.
A légitársaságok által kínált kapacitás a második negyedévben a tavalyihoz képest közel megduplázódott, a népszerű célállomások esetében akár közel 500 százalékkal is nőtt.
Az év első három hónapjában a napi utasforgalom két-három ezer fő között alakult, júniusra pedig megközelítette a napi átlagos tízezer főt, várhatóan júliusban és augusztusban jelentősen tovább fog emelkedni.
Szintén közölték, hogy a légitársaságok rugalmasan reagáltak az utazási korlátozások enyhítésére, fokozatosan építették vissza vagy sűrítették járataikat. Budapestről a járvány előtt százötvenhárom repteret vehettek célba az utasok, amelyből 2021 júniusában már kilencven, az elkövetkező hónapokban pedig akár százhúsz célállomás is elérhető lehet a magyar fővárosból menetrend szerinti járatokkal.
Júniusban átlagosan heti kétszázötven-háromszáz menetrend szerint közlekedő járatot szolgált ki a repülőtér, emellett újra megjelentek a charterjáratok is a legnépszerűbb nyaralócélpontok – Egyiptom, Görögország és Törökország közkedvelt nyaralóhelyei – felé. Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben úgy értékelte, a július elejétől hatályos, egységes uniós digitális Covid-igazolványról szóló szabályozás hatalmas lépés az európai légi utasforgalom visszaállítása felé.
A július elsejétől érvényes EU-s védettségi igazolással a koronavíruson átesett, a célországban elfogadott ellenanyaggal oltott, illetve a negatív PCR-teszttel rendelkező utasok számára szabaddá és biztonságossá válik a mozgás az unión belül.
Emellett az egyes országokkal kötött kétoldalú megállapodásoknak megfelelően magyar védettségi igazolvánnyal számos, a schengeni övezeten kívül eső célállomásra is lehet utazni. Minden más úti cél esetében az adott célországban érvényes előírások az irányadók. A BA közleményében javasolja, hogy az útnak indulók minden esetben tájékozódjanak a célország területére belépés feltételeiről.
Ha pedig most Korda Gyuriékkal repülnél fel a fellegekbe, erre parancsolj!
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
forgalom | bud | járvány | budapesti repülőtér
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!