Két évtized után újra közvetlen járattal lehet utazni Romániából New York-ba

Román fapados légitársaság indít járatot az Egyesült Államokba. 

A HiSky diszkont román légitársaság gépe először június 7-én száll fel Bukarestből, hogy a New York-i JFK-ra induljon, és ezután hetente négyszer teszik majd meg ezt az utat a Cirium repüléselemző oldal menetrendi adatai szerint. Ez lesz az első átszállás nélküli járat Románia és az Egyesült Államok között azóta, hogy a Tarom 2003 végén leállította a szolgáltatásait a Kennedy repülőtéren.

A 2021 óta működő légitársaság egy Airbus A330-200-as gépet vet be az útra, amely az első szélestörzsű repülő a flottában. Üzleti és turista osztály is található rajta.

Illusztráció

"Ez jelentős mérföldkő a HiSky, de még inkább Románia és minden utas számára, aki átszállás és a repülőtereken elvesztegetett idő nélkül szeretné átutazni az óceánt"mondta Iulian Scorpan vezérigazgató. A menetidő valamivel több, mint tíz óra lesz.

New York idén a világ egyik legjobb nagyvárosának ígérkezik, értjük, hogy miért.

(Forrás: Travel Weekly, képek: Getty Images)

 

bukarest | egyesült államok | járat | new york | repülő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom