Itthon is megünneplik mindannyiunk kedvenc vén kujonjának szülinapját

Augusztus 16-án lenne százéves Charles Bukowski. Az amerikai alkotó születésnapját, életét, munkásságát és örökségét augusztus 18-án a budapesti Trip hajón nagyszabású emlékesttel ünneplik meg.

A programban szerepel drMáriás képzőművész, zenész, író rendhagyó performanszkiállítása és személyes tárlatvezetése egyedi Bukowski-grafikái között, amelyeket a Macskák című válogatáskötethez készített. Ezek a képek a program végén megvásárolhatók.

Az emlékest keretében Prieger Zsolt beszélget a Charles Bukowski-életműsorozat fordítójával, Pritz Péterrel, az íróról és örökségéről. Ezután a Szegedi Nemzeti Színház Bukowski-rajongó különítménye olvas fel részleteket az író műveiből. A fellépő Hajdú Róbert, Tóth Ádám, Bánvölgyi Tamás és Miklós Krisztián vitte színpadra Bukowski Postá-ja nyomán a Vissza a feladónak! című darabot, amelyet a tervek szerint ősszel újra előadnak a Tripen. A felolvasás után Bukowski-kvízt tartanak: a szerző életéből összeállított játék nyertesei egy-egy Bukowski-könyvvel gazdagodhatnak. A kvíz után pedig Bukowski after lesz a fordítóval, alias Doktor Pepperrel.

Az 1994-ben elhunyt Charles Bukowski huszonéves korától rendszeresen írt, első novellája már 1944-ben megjelent, de utána folyamatosan visszautasították. Egészen 1969-ig kellett várnia, hogy bekerüljön az amerikai irodalmi köztudatba, akkor jelent meg két kötete és verseit beválogatták egy antológiába is. Addig alkalmi, sokszor fizikai munkákból élt, hosszú éveken át dolgozott például a Los Angeles-i postán – ezeket az éveket örökítette meg Posta című regényében.

Bukowski a hetvenes években sorra publikálta regényeit, megalkotva bennük alteregóját, Henry Chinaskit, aki leginkább iszik, nőzik, lóversenyre jár, klasszikus zenét hallgat egyedül, és – akárcsak az író – illúzióktól mentesen szemléli a körülötte kavargó, nyomorúságos világot. Bukowski stílusát minden művében alapvető közvetlenség, nyílt szókimondás, kíméletlen őszinteség és fanyar humor jellemzi. Bár a magyar olvasók elsősorban prózaíróként ismerik Bukowskit (regényei A Ponyva, a Posta, a Nők, a Tótumfaktum, a Hollywood, A kezdő), több mint ezer verset írt, közülük néhány bekerült a Vegyes felvágott címmel 2013-ban a Trubadúr által kiadott kötetbe.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

program | ajánló | játék | trip hajó | beszélgetés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom