Tizenkettedik századi közfürdőt rejtettek az egyik sevillai tapasbár falai

Egy gazdagon díszített, 12. századi közfürdőt rejtettek a dél-spanyolországi Sevilla egyik népszerű tapasbárjának falai.

A sevillai székesegyház mellett 1923 óta működő Cervecería Giralda tulajdonosai tavaly nyáron határozták el, hogy belevágnak az étterem régóta tervezett felújításába. Noha egy helyi legenda és egy furcsa történelmi dokumentum szerint a bár helyén egykor egy hammám – a török és arab térségben elterjedt közfürdő – állt, az emberek többsége úgy vélte, hogy a Giralda múltidéző külsejének az az oka, hogy Vicente Traver építész neomudéjar stílusban álmodta meg a bárt, és a felette lévő hotelt az 1920-as évek elején.

Tavaly nyáron aztán a mennyezet gipszvakolatának bontása közben egy nyolcágú csillag alakú tetőablakot fedeztek fel, amiből azonnal tudták, hogy mire bukkantak.

Felszínre törő falak

A további munkálatokkal felszínre kerültek a geometriai formákkal és nyolcágú csillagokkal díszített falak, és a különböző formájú tetőablakok.

A 12. századi fürdő egy olyan időszak emlékét őrzi, amikor az Almohádok uralkodtak a mai Spanyolország, Portugália és Észak-Afrika nagy területein. Noha a mészvakolat egy részét még el kell távolítani, a munkálatoknak hála a hammám új életre kelt, és a Giralda két-három héten belül újra megnyitja a kapuit.

Fürdők Budapesttől Melbourne-ig

És ha már fürdők: decemberben a Parkdean Resorts összegyűjtötte a világ leglenyűgözőbb meleg vizű forrásaival rendelkező helyeket, amelyek között két magyar termálfürdő is megtalálható. A leghíresebb forró vízű fürdőhelyei közé felkerült a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, és a Gellért fürdő is. De azt a melbourne-i házat is érdemes közelebbről szemügyre venni, amely egy saját római fürdővel is rendelkezik.

(Forrás: MTI, The Guardian)

világjárvány | tapas | lezárások | fürdő | sevilla

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom