Jöhet négy feledhetetlen nap a fény borvidékén?

Látni a reimsi katedrálist éjszakai díszkivilágításban, elfogyasztani egy bisztróebédet néhány pohár champagne mellett, Épernay-ben végigsétálni az Avenue de Champagne-on, ami a helyiek szerint a Champs-Élysées-nél is értékesebb, hiszen a lábunk alatt sok millió palack érik, vagy megmászni a Veuve Clicquot narancsfényben úszó lépcsősorát, amely a mészkőbe vájt pincelabirintusból a kóstolóterembe vezet – mind-mind felejthetetlen élmény. Mi csak tudjuk, hiszen legutóbb átéltük, és most újra itt van rá a lehetőség. 

Mégpedig a Bortársaság által szervezett bortúrán, amely október 15. és 18. között visz el a francia pezsgőkészítés szentföldjére, hogy saját szemünkkel lássuk a tájat, a szőlőt, megismerjük a gazdát, a borászatokat.

A champagne-i bortúra mindenekelőtt persze tanulmányi kirándulás Furják Andi champagne expert vezetésével, aki sok mindent tud, és lelkesen el is meséli. Öt nagy champagne-házat látogatnak meg a résztvevők, és az utazás végére mindenki tudja majd, mi a különbség a tirázs- és az expedíciós likőr között, hogy mínusz hány fokra hűtik a palack nyakát degorzsáláskor, mi fán terem az autolízis, és soha többé nem zavarodnak bele a pinot meunier vagy a remuage helyes francia kiejtésébe.

Klasszikus infotainment műfajba tartozik egy ilyen út, összekapcsolódik az edukáció és a szórakozás, és kiegészül azzal a szenvedéllyel, amivel a Bortársaság fordul mindenhez, aminek köze a van a szőlőhöz.

A négynapos túra részvételi díja 440 ezer forint, jelentkezni itt lehet.

Ez is érdekelhet:

Provence csiszolatlan gyémántja újra kész a ragyogásra

Egy darabka Provence. Egy darabka római birodalom. Egy darabka Van Gogh-múzeum. Egy darabka kortárs arthub. Megjártuk Arles-t, elmeséljük, milyen volt.

(Fotók: Getty Images)

túra | edukáció | szőlő | kirándulás | bor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom