Chicago eleve egy igen fotogén város, de a szokásos képek után nemrég szembejött egy új megközelítés: a város látképét a Michigan-tó túlpartjáról, Michigan Cityből (nem ugyanaz, mint a tőle északra fekvő Michigan) fotózták le, ami váratlanul szép látványt eredményezett:
Michigan City légvonalban mintegy 60 kilométerre fekszik Chicagótól, így megfelelő látási viszonyok közt és megfelelő technikával remek képek készíthetőek róla.
De a város közelről is meglehetősen jól mutat, érthetően, miután gazdag építészeti hagyományai vannak. A modern Chicago kiindulópontja az 1893-as világkiállítás, ahol Amerika felfedezésének 400. évfordulóját is ünnepelték.
Ekkor kapta Chicago a „szeles város” gúnynevet New York-i újságíróktól, ám ezt hamar elkezdték büszkén használni saját magukra a helyiek.
A világkiállítás mintegy 27,5 millió látogatót vonzott, ezzel az egyik legsikeresebb volt a műfajban, és óriási hatást gyakorolt a kor építészetére és dizájnjára.
Később vált híressé a „Chicagói iskola”, aminek egyik meghatározó alakja, Louis Sullivan azt hirdette, hogy „a forma a funkciót követi”, még később pedig Mies van der Rohe, a Bauhaus egyik kulcsfigurája költözött a városba.
De Chicagóban ma is folyamatosan születnek építészetileg vagy várostervezésben előremutató házak, projektek.
A Grant Park, a Millennium Park és a Willis Tower (korábban Sears Tower):
A legismertebb épület talán a 110 emeletes, 442 méter magas Willis Tower: Bruce Graham toronyháza az 1973-as átadás idején a világ legmagasabb épülete volt, és közel 25 évig az is maradt. A fenti kilátója most is a legmagasabb az Egyesült Államokban, nem csoda, hogy fő turisztikai célpont, ahová évente mintegy 1,7 millióan zarándokolnak el. Nem csoda, hogy mindez látszik a túlsó partról is.
A nagy távolságból látható sziluett jelenségéről egy alaposabb magyarázó videót is találsz ezen az oldalon.
(Fotók: Chicago a tó túlpartjáról: Getty Images, városképek: Unsplash)
amerika | egyesült államok | michigan-to | chicago
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!