Tizenkét hónapos digitális nomád vízummal dolgozhatunk Costa Rica partjairól

Costa Rica nemrégiben elfogadott egy olyan törvényt, amely kifejezetten a távmunkások vízumának megadásáról szól. Ez lehetővé teszi, hogy a külföldi állampolgárok és családjaik legalább egy évig éljenek és dolgozzanak az országban, miközben megismerhetik a helyiek "Pura Vida" életmódját is.

Az elmúlt időszakban számos ország vezetett be különleges vízumokat a digitális nomádok számára, mivel a koronavírus következtében egyre többen jöttek rá arra, hogy munkájukat rugalmas körülmények között is tökéletesen el tudják látni. Georgia, Észtország és Aruba nemrégiben indította el ezeket a vízumokat, most pedig Costa Rica is csatlakozik hozzájuk. Ráadásul az egyéves vízumot további két évre meghosszabbíthatják azok, akik a homokos tengerparton kívánják eltölteni munkaidejüket.

Az új vízumtól azt várják, hogy fellendítse a turisztikai iparágat és a kapcsolódó ágazatokat.

Úgy vélik, azáltal, hogy a digitális nomádok különböző szolgálatatásokat vesznek igénybe, élelmiszereket fogyasztanak, vásárolnak, használják a közlekedési eszközöket, hozzájárulhatnak az ország munkahelyteremtő képességének növekedéséhez is.

A törvényt augusztus 11-én írták alá, és bár néhány részletet még tisztázni szükséges, valószínű, hogy az első távmunkások heteken belül igényelhetik is majd. Az azonban biztosnak tűnik, hogy a vízum tulajdonosa mentesül a helyi jövedelemadó fizetése alól, nyithat bankszámlát Costa Ricán, emellett saját országa jogosítványával is vezethet. A jelentkezés feltétele, hogy igazoltan havi háromezer dollárt (kb. 900 ezer forintot) meghaladó jövedelemmel kell rendelkezni, ha pedig családdal utazik az országba, a jövedelemnek legalább havi ötezer dollárnak (másfél millió forintnak) kell lennie.

Nem Costa Rica az egyetlen ország, amely tárt karokkal várja a digitális nomádokat. Horvátország és Görögország adómentességet, Georgia olcsó életet, jó wifit és biztonságos környezetet kínál.

(Forrás: Lonely Planet, fotók: Unsplash)

Costa Rica | távmunka | nomád | nagy sztori | digitális

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom