Csehországban már egy étterembe is beülhetünk

Magyarországon most földöntúlinak tűnő örömöket élvezhetünk a közeli szomszédságban.

Csehországban feloldják a koronavírus terjedése elleni óvintézkedések egy részét – jelentette be Jan Blatný egészségügyi miniszter a cseh kormány ülése után.

A döntés értelmében bizonyos korlátozásokkal kinyithat az összes üzlet és vendéglő.

Az üzletek látogatóinak számát úgy korlátozzák, hogy tizenöt négyzetméterre jusson egy vásárló. A vendéglők az összes férőhelyük felét használhatják, és négy személyre kell korlátozni az egy asztalnál ülők számát. A nagy bevásárlóközpontokban lévő vendéglátóipari egységek azonban továbbra is zárva maradnak, ételt csak elvitelre adhatnak ki.

A cseheknél megszűnik az éjjeli kijárási tilalom, és emelkedik a közösségi rendezvényeken engedélyezett résztvevők száma is: a jelenlegi hatról ötvenre.

A kormány döntése az iskolákat nem érinti: az általános iskolások ugyan visszatértek az iskolapadokba, de a negyedik kockázati sávnak megfelelő óvintézkedések mellett.

A hagyományos karácsonyi vásárokat a kormány nem tiltotta be,

megrendezésüket azonban nem ajánlja. Prága és néhány más nagyváros illetékesei már közölték, hogy a karácsonyi vásárokat nem rendezik meg. Az istentiszteleteken, lakodalmakon és temetéseken ezentúl már harminc személy vehet részt, a múzeumok és a galériák kinyithatnak, de korlátozniuk kell a látogatók számát. A mozik és a színházak továbbra is zárva maradnak.

A kormány annak alapján hozta meg döntését, hogy a járvány kockázati tényezője a százpontos skálán, ahol minden húszpontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, már hét napja ötvenhét ponton van, ami a harmadik kockázati sávnak felel meg. Az érvényben lévő óvintézkedések azonban eddig a negyedik sávnak feleltek meg. Csütörtöktől az enyhébb, harmadik sávnak megfelelő óvintézkedések lépnek életbe.

A szabályok szerint a hatóságok akkor változtatnak az óvintézkedéseken, ha a kockázati szám egy hétig az alacsonyabb, vagy három napig a magasabb sávba kerül. Csehországban december 12-ig szükségállapot van érvényben.

Ez is érdekelhet:
Minden kijárási korlátozást ebben a házban szeretnénk eltölteni

Még este nyolc és hajnali öt között sem akarnánk kimenni belőle.

(Forrás: Index)

járvány | étterem | intézkedés | nyitvatartás | koronavírus | prága

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom