Több mint 150 távcsöves bemutatóval és hullócsillaglessel várja az éjszakai égbolt szerelmeseit az Egy hét a csillagok alatt című programsorozat.
Ma kezdődik a Magyarországon már ötödik alkalommal meghirdetett csillagászati programsorozat, az Egy hét a csillagok alatt. Augusztus 9-e és 17-e között országszerte több mint 150 távcsöves bemutató és hullócsillagles várja az érdeklődőket.
Az idei legnagyobb különlegesség, hogy augusztus 11-re esik az 1999-es napfogyatkozás 25. évfordulója.
Erre emlékezve a csillagászok számos helyszínen naptávcsöves bemutatóval is készülnek az éjszakai programok mellett. A speciális szűrőkkel ellátott teleszkópokon keresztül biztonságosan lehet megfigyelni a csillagunk felszínén zajló aktivitásokat, például a sötét napfoltokat és vörös lángnyelvként felbukkanó protuberanciákat - közvetve ezen jelenségek okozzák a sarki fények jelenségét is.
Ahogy a szervezők írják, az idén „még több profi és amatőrcsillagász bevonásával készülünk, hogy
még több érdeklődőnek adjuk át a Galilei-élményt, mutassuk meg galaxisunk sávját az égbolton, vagy épp hogy együtt keressük meg a Nyugalom-tengerét a Hold felszínén, ahová az Apollo-11 küldetés is leszállt.”
Úgynevezett Csillagösvények több helyen is találhatók Magyarországon, a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség (International Dark-Sky Association – IDA) hivatalosan is regisztrált „csillagoségbolt-parkot” a Bükkben, a Hortobágyon és a Zselicben. Köztük a Zselici Csillagpark Európában másodikként kapta meg a minősítést néhány évvel ezelőtt.
Az éjszakai égbolt felértékelődik a globálisan folyamatosan növekvő fényszennyezés miatt. Részben éppen a probléma tudatosítása hívta életre a csillagos égboltot figyelő programokat, amelyek világszerte népszerűek. Arról, hogy hol éri meg a legjobban éjszakai égboltot figyelni, nemrég készítettünk összeállítást.
csillag | csillagnézés | egy hét a csillagok alatt | csillaghullás | csillagles
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!