Olyan szálláshely nyílt meg a szaúdi sivatag közepén, aminek a világ a csodájára jár

A Banyan Tree AlUla az Ashar-völgyben épült, hogy a zord sivatagot és modern szálláshelyek nyújtotta luxuskényelmet ötvözve várja a vendégeit.

Egykor tömjén- és mirhakereskedők, zarándokok, királyok, mesemondók és költők jártak azokon az útvonalakon, amelyek AlUlához vezetnek, hogy a zord arab sivatagban egy zöldellő datolyapálma- és citrusoázis nyújtson számukra menedéket. A régészek mintegy kétszázezer éves múltra vezették vissza az emberi tevékenységet azon a területen, ahol nemrégiben megnyitotta kapuit a Banyan Tree AlUla, melyet az AW² párizsi székhelyű építészeti stúdió tervezett.

A negyvenhét sátortetőből álló szálláshely és a hozzá tartozó két étterem a terrakotta falaival és a lakóterekre hatalmas napernyőkként kifeszített homokszínű vásznaival tökéletesen illeszkedik a homokdűnék és a szélfútta hegyek közé.

Megjelenésében egy lehetetlen bravúrt valósít meg: futurisztikusnak és ősinek tűnik egyszerre.

A sátras villák egyesítik mindazokat a funkciókat, amiket a vendégek a Banyan Tree márkától elvártak, mindezt pedig autentikus ihletésű kiegészítőkkel, füstölőkkel, szaúdi művészek alkotásaival egészítették ki.

A szálláshelyhez tartozó wellness-részlegen a kényelmes medence mellett luxus szépségápolási szolgáltatások is járnak: mézes tevetejes, rózsás és arab kávéval, vagy citrusfélékkel kevert pakolások segítik a vendégek újjászületését.

A futurisztikus megjelenés ellenére lépten-nyomon fellelhető a régió mesés múltja is,

nyolcezer éves észak-arábiai írások nyomai tekinthetők meg. A közelben található ugyanis az UNESCO Világörökség részeként számon tartott Hegra, amely a nabateusok civilizációjának legnagyobb, ma is látható helyszíne.

Gazdag története ellenére az AlUla az elmúlt évtizedekben kikerült az utazók látóköréből, de a dolgok gyorsan változnak az utóbbi években, a közeljövőben pedig további üdülőhelyek felépítését tervezik a területen, hogy még több turista megismerhesse az arab sivatag titkait.

(Forrás: RobbReport, fotók: Banyan Tree AlUla)

nabateus | szálláshely | hegra | szálloda | AlUla

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom