A kedvezményes vonatbérlet után már itt is a német vasúttársaság következő újítása: olyan fülkék bevezetését tervezik, ahol az utasok összebújhatnak a mattüveg mögött.
A 2 méter x 70 centiméteres fülkét az Intercity Express (ICE) vonatokon élvezhetik majd az utazók, akik egy gomb megnyomásával átlátszóból fehérré változtathatják az üveget. Ez még nem minden, mert a fülke nemcsak a szerelmeseknek tehet jó szolgálatot, hanem azoknak is, akik például a vonaton is dolgoznak, és mondjuk videóhívást fogadnának. Az ülőhelyeket úgy tervezték meg, hogy ehhez is kényelmesek legyenek.
Mint a Deutsche Bahn igazgatósági tagja, Michael Peterson a Bildnek adott interjújában elmondta, a fülkékben privát és bizalmas beszélgetéseket is lehet folytatni, védett környezetben.
Az újítást most különböző típusú utasokon tesztelik, bár nincs preferált célközönség: az egyedül vagy párban utazóktól az üzleti úton lévőkön át a családokig bárkinek jól jöhetnek ezek a funkciók.
A további tervek között szerepel egy digitális képernyő, amin az utas jelezheti, hogy foglalt a helye, ha kimegy a fülkéből, emellett az ajtóknál és az állomáson található lifteknél elhelyezett, gombnyomásra működő illatszórókra is érkezett javaslat, amelyek megnyugtató aromákkal töltenék be a teret.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor vezetik be a változtatásokat, de azt biztos, hogy ezek egy szélesebb körű ráncfelvarrás részét képezik, a Deutsche Bahn hálózata ugyanis régi és könnyen felléphetnek rajta meghibásodások. Tavaly például a távolsági vonatoknak csak hatvannégy százaléka érkezett meg időben. Azt ígérték, hogy 2030-ra mesterséges intelligencia és pályafelújítások segítségével korszerűsítik a vasutat.
Ha vonaton fedeznéd fel Németországot, ezt a hat festői útvonalat érdemes fontolóra venned.
(Forrás: Independent, képek: Getty Images)
vonat | csókfülke | innovávió | utazás | Intercity
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!