Több fronton is durva változásokat hozhat a hazai Airbnb-szigorítás

Árcsökkenésre számítanak az ingatlanközvetítők.

Sajtóértesülések szerint a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs elfogadta azt a javaslatot, ami korlátozná a rövid távú lakáskiadást,

e szerint százhúsz vendégéjszakában korlátoznák éves szinten a lakások rövid távú kiadásának lehetőségét. Idén pedig október és december vége között harmincnapos korlátot vezetnének be.

A Duna House becslése szerint az intézkedés Budapesten tíz-tizenöt ezer lakást érinthet a 900 ezerből. Az albérleti árak az idegenforgalom visszaesése miatt már eddig is jelentős mértékben csökkentek, megkönnyítve a bérlők helyzetét. Várakozásuk szerint idővel az ingatlanok ára is mérséklődhet, mivel a rövid távú kiadásra szánt ingatlanokat a tulajdonosok egy része valószínűleg eladja. A nagyobb kínálat miatt akár hét százalékkal is eshetnek az árak Budapest belvárosában.

A Duna House kedvezőtlen következményekre is számít a kiadási lehetőségek korlátozásával. Sok lakás felújítása elmaradhat, ha nem hasznosulhatnak albérletként, és az sem zárható ki, hogy az albérletpiac egy része a szürke- és a feketegazdaságot fogja gyarapítani – olvasható az elemzésben.

A lakásárak csökkenésével az Ingatlan.com is számol. Különösen jövőre várnak jelentős áresést a járvány gazdasági utóhatásai és a hitelmoratórium megszűnése miatt, és szerintük a lakáskiadás korlátozása a befektetők érdeklődését is visszaveti, tehát a kereslet mérséklődése is hozzájárulhat az árak csökkenéséhez.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint az új szabályozás bevezetése a mostanra kialakult helyzet konzerválása felé mutat, jóval kevesebb tulajdonosnak éri majd meg a rövidebb szezonális bérbeadás.

A jelentősebb albérleti piaccal rendelkező vidéki nagyvárosokban szinte nem volt változás az elmúlt időszakban, ami jól mutatja, hogy a rövidtávú kiadás elsősorban a fővárosi ingatlanpiacon meghatározó – mondta az elemző. A jó minőségű Airbnb-lakások megjelenése az albérletpiacon nemcsak a bérleti díjakat mérsékelte, de a megszokottnál jóval igényesebb, berendezett lakásokkal bővítette a kínálatot, ami várhatóan a hosszú távra bérbeadott lakások átlagos minőségére is hatással lesz.

Ez is érdekelhet:

Vége lehet a túlárazott luxusingatlanok aranykorának

Néhány terület közeljövőbeli sorsa még a járvány lecsengése idején is ismeretlennek tűnik.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

korlátozás | árcsökkenés | airbnb | ingatlan | albérlet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom