Lucia Grande Poprádi Flórát váltja a Cukovy tervezői pozíciójában. Az olasz divattervező korábban olyan márkák kollekcióin dolgozott, mint a Diesel vagy a Palm Angels, valamint számos európai brand tanácsadójaként is megfordult.
Grande, habár gyerekkora óta rajongott a művészettörténetért, szobrászatért és a divatért, az iparral az egyetemen ismerkedett meg igazán Nápolyban és Milánóban. Az ott zajló tanulmányi versenyek (köztük a Milano Moda Graduate) során a divatházak hamar felfigyeltek tehetségére.
„A tervezés számomra nem csak az alkotásról szól: ez egy közösségi élmény, egy folyamatos párbeszéd. Ebben három dolog inspirál: az állandó fejlődés, a magával ragadó vizualitás, és a kihívások” – kezdte Lucia.
„Mindig is úgy tekintettem a divatra, mint egy kommunikációs eszköz: kapcsolódunk és reflektálunk. Elmesélünk egy ötletet, átadunk egy érzést, megalkotunk egy személyiséget. A Cukovyval pontosan ezt a kapcsolódást éreztem – hatalmas szükség van a márka által képviselt merész karakterre és játékosságra, főleg a jelenlegi piaci helyzetben” – magyarázza. Hozzáteszi, a következő kollekciótól szeretné ezt az egyedülálló megközelítést a teljes potenciáljában kihasználni, és
még inkább a textúrákat és a funkcionalitást hangsúlyozni.
A Cukovy az ikonikus szétcsatolható és variálható pufi kabátok mellett praktikus pufi kiegészítőket is felvonultat – többféle nadrág, szoknya, sál, sapka, és aláöltözet is megtalálható a márka darabjai között.
Az Európa-szerte egyre népszerűbb márka márciusban St. Moritz divatkedvelőinek mutatta be moduláris kínálatát, legutolsó kampányát pedig Crans Montanaban, a Svájci-Alpokban fotózta. Az elmúlt hónapokban a brand azonban nem csak havas csúcsokat hódított meg: egyéni aktivitással is bemutatkozott Koppenhága lakosainak a Copenhagen Fashion Week alatt, visszatérő látogató Milánóban, ahol legutóbb a híres Rinascente Áruházban találkozhattak a termékekkel az érdeklődők, valamint Párizsban is, ahol szezonális pop-uppal és dizájnaktivitásokkal várják a francia közönséget.
(Fotók: Cukovy)
tervező | cukovy | divat | új | márka | lucia grande
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!