Építészet és művészet inspiráló találkozása egy galériában

A BORD Építész Stúdió elsősorban azért indította a Decode pályázatot, hogy kapcsolódási pontokat keressen a társművészetekkel, ám a Faur Zsófi Galériában kiállított legjobb pályaművekből bárki inspirálódhat.

November 7-15-éig lesz látható a Faur Zsófi Galériában a Decode című kiállítás.

A kezdeményezés felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotás jelentőségére, ahogy a pályázatot kiíró BORD Építész Stúdió fogalmaz: „Legyen szó építészetről vagy a művészet bármely ágáról, az igazán emlékezetes, átütő, karakteres épületek, szobrok vagy más művészeti alkotások mögött mindig komoly koncepció áll. Ez a koncepció sokszor egy hangulat, történet, emlék, amely vezérfonalként kíséri végig az alkotói folyamatot.

A Decode elnevezés elsősorban arra utal, hogy fejtsük meg és csodálkozzunk rá a körülöttünk lévő tárgyak mögött rejlő értékes gondolatokra, történetekre.”

Az Etyeki Kúria Borászat, a BORD Stúdió egyik ikonikus munkája

Bordás Péter stúdiójának egyik fő célja volt kapcsolódási pontokat felfedezni a társművészeti ágak között, és párbeszédet kezdeményezni, ugyanakkor a Decode

fiatalos, friss világával alkotásra inspirálni bárkit, aki a kiállítást megtekinti.

A pályázat 18-35 év közötti fiatalokat szólított meg építészet, valamint vizuális/alkalmazott művészet kategóriában. A kiállításon részt vevő pályaműveket egy szakmai zsűri választotta ki, egyben döntött a díjazott anyagokról (mindkét kategória első három helyezettje) is.

A mádi Holdvölgy borászat a BORD-tól

Az építészek bármilyen megvalósult alkotással vagy tervvel jelentkezhettek, a művészeknek viszont a BORD három projektjének valamelyikére kellett reflektálniuk, mindezt egy maximum háromperces médiafájlba sűrítve.

Egy prezentáció gyakran kihívás, különösen, ha olyan nehéz témát kell bemutatni, mint a koncepcióalkotás. Noha az építészek világát meghatározzák a különböző tervező- és rajzolóprogramok, a filmkészítés még nem hétköznapi rutin, ahhoz

„ki kell lépni a komfortzónánkból, nyitottnak, kísérletező kedvűnek és magasan kreatívnak kell lenni.”

Ezzel együtt 35 pályamű érkezett, 18 építész és 17 művész, az anyagok pedig „nagyon inspirálóak voltak, volt köztük egészen újszerű is”.

A november 7-i ünnepélyes eredményhirdetés különlegesnek ígérkezik, elvégre a Faur Zsófi Galériában nagyméretű képernyők várják majd a látogatókat, a díjazott pályaművek mellett a shortlistre került projektek is láthatóak lesznek. A zárás előtti napon, november 14-én, 18 órától kerekasztal-beszélgetést is szerveznek a helyszínen.

Ez is érdekelhet:

A férfi, aki stadionból roadstert, tájból festményt épített – Bordás Péter-interjú

Már gyerekkorában megragadta az építészet, onnan pedig olyan egyenesen haladt az útja, akár egy méretvonal. Azt viszont talán maga sem gondolta, hogy már negyvenéves kora előtt irodát nyit Svájcban.

építész | dizájn | bordás péter | design | építészet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom