Nyolc nap helyett kilenc hónapot töltött a világűrben, a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén két asztronauta, Suni Williams és Butch Wilmore, akik amerikai idő szerint kedd délután tértek vissza a Földre, pontosabban a vízre Florida partjainál. A visszatérés az egész úthoz méltóan különleges lett.

A Boeing hosszú évekig fejlesztette a CST-100 Starliner „újrahasznosítható”, azaz többször használható űrhajóját, amely végül Williamsszel és Wilmore-ral a fedélzetén tavaly júniusban hagyta el a Földet, és meg is érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), eredetileg nyolc napra.
Igen ám, de a kapszula több műszaki gondot is jelzett az odaúton, ezért a NASA úgy döntött, hogy üresen térjen vissza a Földre.
Williamsék tehát kint ragadtak, és miután az ISS-re nem indul menetrend szerinti járat, ott is maradtak, kénytelenek voltak a SpaceX Dragon kapszulájával visszatérni.
Csakhogy a SpaceX Dragon szeptemberben indult egy féléves misszióra, így lett a nyolc napból kilenc hónap. Williamsék küldetése tehát véget ért, a NASA pedig továbbra is bízik a Starlinerben, amit nyilvánvalóan javítgatni kell még.
A teljes landolást itt láthatod:

(Fotó: Keegan Barber/NASA via Getty Images)
nemzetközi űrállomás | űrhajós | világűr | Suni Williams | ISS | Butch Wilmore
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!