Bénult karral kezdett jógázni, ma az ország egyik legismertebb jógaoktatója

Minden egyes nap tanul, miközben másokat tanít. Diószegi Ádámot több mint negyvenezren követik a Facebookon, bár a számoknak itt nincs nagy jelentősége. Ahogy ő mondja, csak kapcsolódni szeretett volna azokhoz az emberekhez, akikkel a jógaóráin találkozik. Ha közben pedig sikerül néhányukat inspirálni is a sokszor mély, elgondolkodtató bejegyzéseivel, már megérte.

"Élem magamat. Ha az embereknek ez inspiráló, annak örülök" – ahogy Ádám mondja.

Jógázni ma akkor is menő dolog, ha számtalan bohóckodást – lásd sörjóga, kutyajóga és társaik – csúfolnak jógának, és minden sarkon van egy kis sufnistúdió. Persze, a lelkes és rutinos ászana-gyakorlók könnyen különbséget tesznek a zűrzavarban is, és megérzik, ha valaki nem csak az órák alatt él teljes, példaértékű, szabad életet.

Diószegi Ádámra ma már sokan figyelnek. Talán a legnagyobb jógás közösség az övé, pedig nem is törekedett rá tudatosan. Arra viszont már gyerekkorától kezdve igen, hogy válaszokat találjon olyan egyetemes kérdésekre, mint: Ki vagyok én? Mi értelme az életnek? Mi van a halál után?

"Nagyon korán megtanultam olvasni, és a mesék végén mindig az állt: boldogan éltek, míg meg nem haltak. A földi élet végével véget ér a boldogság is? Nem hagyott nyugodni a kérdés" – fejtegeti Ádám.

A gyerekeket ritkán gyötrő kérdésre egyetlen enciklopédia és az anyukája sem adott egyértelmű választ, ami még inkább összezavarta a képet.

Saját maga analizálása közben folyton elképzelte, ahogy a vasárnapi húsleves, amit épp az asztalnál kanalaz, beépül a sejtjeibe. De vajon ki az, aki mindezt megfigyeli? Honnan lehet tudatában a testének? Egyre csak jöttek és jöttek a kérdések. Azt érezte, ha önmagát kellene megkeresnie, nem biztos, hogy a fizikai testével lenne egyenlő, hiszen azt is képes megfigyelni valami mással, mégpedig a tudatával.

"Ha megfigyelhető valami, az nem lehetek én. A test megfigyelhető, a gondolat megfigyelhető, végső soron megfigyelhető a személyiségem. Egy Diószegi Ádámon át szemlélem a világot, de mintha nem lennék egyenlő vele, csak egy szűrő, amin keresztül a világot nézem" – persze gyerekként még nem tudta ezt ilyen pontosan megfogalmazni.

A felismeréssel – mely szerint a halál csak a fizikai test elmúlása – együtt enyhült a haláltól való félelme is, ám a felmerülő kérdéseket sokáig magában tartotta, mert tudta, hiába kérdez bárkit, valószínűleg még a kérdést sem fogja érteni.

Aztán jöttek az iskolás évek. Elkezdett karatézni, ahol újra kapcsolatba került olyan fogalmakkal, mint például a megvilágosodás. Komolyabban foglalkozott a témával, előadásokra járt, könyveket olvasott.

"Azt éreztem, amíg nem tudok választ találni, hogy ki vagyok én valójában, addig nincs origója a létezésemnek."

Aztán rövidesen eljött a pályaválasztás ideje, és vele együtt a társadalmi nyomás, hogy valami kézzelfogható munkát végezzen, pénzt keressen. A Miskolci Egyetem mérnök-informatika szakán találta magát – csupán azért, mert szeretett videójátékokkal játszani. Az első évben két kreditet szedett össze – azt is egy filozófia hármassal –, ami pont arra volt elegendő, hogy ne csapják ki rögtön az egyetemről.

Amikor egyre feszültebb lett a helyzet otthon a rossz eredmények miatt, elkezdett többet tanulni, és össze is hozott harminc kreditet a következő vizsgaidőszakban.

Fél évvel később aztán jött a fordulópont: a vizsgaidőszak közepén, egy buliban leült szkanderezni egy filigrán haverjával.

"Gyere, velem szkanderozz, majd én eltöröm a karod!" – mondtam neki, aztán végül az enyém tört el.

Olyannyira, hogy másnap reggel Nagykállóról visszavonatozva a kórházban kiderült, meg kell műteni. Egy titániumrudat tettek a karjába, ami az orvosok számára is érthetetlen módon elgörbült, ráadásul egy ideg is köré tekeredett. A vége az lett, hogy az ideget el kellett vágni és lebénult az egyik karja. Még egy kabát felvétele is óriási nehézséget jelentett számára, és fél év fizikoterápiás kezelés sem segített.

"Ha valaki akkor azt mondja, hogy jógaoktató leszek, kinevetem".

És bizony akadt, aki ezt mondta. Bár humbugnak gondolta, de elment édesanyja barátnőjéhez, Aranyiné Zsuzsikához, akihez Németországból is jártak vendégek megtudni valamit a jövőjükről. Ádám helyzete már annyira kilátástalan volt – időközben a műtétek és a bénulás miatt kiesett az egyetemről, és elképzelése sem volt, mi legyen belőle –, hogy áment mondott rá.

"Lecsukta a szemét, fura mozgásokat csinált. Gondoltam oké, ennyi volt, már megy a hülyeség. A végén aztán annyit mondott: »Mozgáskultúrával foglalkozó sportoktató leszel«. Úgy mentem haza, hogy kuka az egész."

Aztán mikor leült otthon a számítógép elé, és az akkoriban népszerű közösségi oldal, az iWiW helyett az IWI, azaz a Nemzetközi Fitnesziskola oldala jött be egy félreütésnek hála, elindult a flow. Az első jógaoktató-képzésük pont akkor rajtolt, ráadásul forintra pontosan annyiba került, amennyi az árvasági segélynek köszönhetően Ádám bankszámláján pihent.

"Na, ez az, erről beszélt a nő, ez vagyok én – gondoltam".

Béna karral nekiállt Nagykállóról Budapestre ingázni hétvégente, hogy jógaoktató legyen, közben minden hétköznap reggel 6-tól este 6-ig diákmunkát végzett a Legónál és egy hűtőszekrény-gyárban. Amikor hazament, csak annyi energiája maradt, hogy gyakoroljon egy kicsit a hétvégi tanfolyamra. Egy teljes évig csinálta így, de a változás jelei már jóval korábban szemmel láthatóak voltak.

"A jógától három hét alatt rendbe jött a karom. Akkor még nem tudtam, hogy az izom és az idegrendszer kapcsolatát ilyen hamar képes javítani. Azt mondták, a finom mozgás és az érzékelés teljesen esélytelen már azzal a karommal, de ez is néhány hét alatt helyreállt."

Hamar érezte, hogy működik a dolog: a jóga tudott adni valamit, amiben a nyugati orvoslás csődöt mondott. Azóta is vallja, hogy a jóga a legjobb dolog, ami az emberrel történhet. És nem csak a mozgás, hanem a légzés és a meditáció miatt is.

Azt mondja, azóta nem nagyon kellett döntenie, és vallja, hogy egyetlen rossz döntés van, ha nem döntünk. Az élet úgyis egyértelmű választ küld egy idő után, ha nem arra vagyunk hivatottak, amit épp csinálunk.

"Pont összejött minden, éreztem, hogy a helyemen vagyok."

Azóta már nem csak a jógáról szól ez az egész

Ádám a Mandala Jógastúdióban kezdett el oktatni, és gyorsan egymásra találtak a közönségével. Aztán belépett az életébe a jógaoktató-képzés, a nagy sikerű, mindig telt házas téli és nyári jógatáborok, meg egy csomó-csomó izgalmas dolog.

Tavaly például lett egy saját jógastúdiója.

"Ha valaki azt mondja a hűtőgyárban, hogy lesz egy kétszintes, Dunára néző jógastúdióm, kiröhögöm."

Pedig ezt sem akarta célzottan, de nem is igazán volt eldöntendő kérdés. Egyszerűen találkozott egy üzlettárssal, aki pont azokat az adminisztratív feladatokat vette le Ádám válláról, ami gátolta volna a szabadságban, és ami miatt többször elutasította már a saját stúdió ötletét.

Két feltétele volt: csak a jógával kelljen foglalkoznia, és találjanak egy jó helyet. Mindkettő teljesült.

Ma már vannak, akik heti öt alkalommal jógáznak a Samadhi Jógastúdióban, ahová Ádám a saját képzésének legígéretesebb oktatóit hívta tanítani.

"Voltak, akiken éreztem, hogy nekik oktatniuk kell, mert megvan bennük a mélység, ami ehhez szükséges. A jógastúdió ennek is köszönhető, mert olyan embereknek adunk lehetőséget, akik értéket képviselnek."

Bár ma már egyre elfogadottabb, hogy a jóga nem egy túlmisztifikált, spirituális maszlag, hanem egy rendkívül koncentrált, számos pozitív hatással bíró sport, sok laikusban felmerül a kérdés: mit is adhat a jóga, amit más sport kevésbé?

Egyrészt rövid idő alatt előidéz egy testi változást, ami felold rengeteg szorongást. Ettől kezdve – ha valaki fizikailag egészséges – lehet koncentrálni a többire. A testi önismeret is gyorsan jelentkezik a rendszeres gyakorlóknál, ami rendbe teszi a táplálkozásunkat. Ádám szerint egyszerűen érezzük, hogy épp mikor, mire van szüksége a testünknek.

A testi önismeret aztán át tud váltani egy pszichológiai, személyiségi önismeretre, amiben a légzések és az ászanák közötti gondolatfigyelés érkezik a jógázó segítségére.

A légzés nagyon szoros kapcsolatban van az idegrendszerrel. Másképp lélegzünk, ha idegesek vagyunk, ha boldogok vagyunk, vagy ha szeretkezünk. De ez fordítva is igaz: a légzés megváltoztatásával befolyásolható az idegrendszer működése.

Végül pedig, a testi és pszichés önismeret képes átcsapni egy spirituális önismeretbe.

"Óriási tévedés, hogy azt gondoljuk, az anyag hozza létre a tudatot, ez pont fordítva van" – vallja Ádám. "Mi teremtjük a testünket. Senki nem mondja, hogy én egy test vagyok, azt mondjuk, hogy az én testem. Ha felmerül a kérdés, hogy kik vagyunk, az ember hajlamos besöpörni a szőnyeg alá, és csak a halálhoz közeledve kerül elő újra. Mikor valami hiányzik."

De a legjobb mindig az, ha saját magunk győződünk meg róla, mit is vált ki belőlünk a jóga. Mert ez nem valamiféle vallás, szekta vagy mágia, hanem pusztán egy univerzális eszköz a koncentrált létezéshez, a tudatossághoz, ami manapság borzasztóan hiányzik az életünkből. Rohangálunk a vágyaink után, de mennyire tudjuk, hogy kik vagyunk és mi a valódi énünk?

Persze egy jógaoktató élete sem csak jógázásból és meditációból áll. Ádámnak létezik egy két lábbal a földön járó énje is.

"Rengeteg tervem van. Több a jógára épül, de akad, ami túlmutat azon, és akár az országhatárokon is."

Ennél többet nem árul el, és nem babonából. Csupán a jelenben él.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Diószegi Ádám)

Diószegi Ádám | miskolc | Nagykálló | jóga | samadhi