Sara Theron keramikus 2012-ben alapította meg saját márkáját, a Dodo Toucant, ami mágikus lényeivel, indaszerű formáival tarkított vázáival nagyon gyorsan sokak kedvence lett, nemcsak Franciaországban, hanem az ország határain túl is. A Roadster megkérdezte a burjánzóan kreatív alkotót a márkája születéséről, az inspirációról, ami a kézzel készített tigrisek, farkasok, vidrák, pingvinek és egyéb mitikus és rendkívül szerethető kreatúrák megszületése mögött áll, és arról is, hogy milyen helyekre rejtik el vásárlóik a munkáit.
– A párizsi School of Decorative Artsban végzett. Mikor alapította a Dodo Toucant, és melyek voltak a legnagyobb kihívások, amelyekkel az első hónapokban szembesült?
– 2012-ben végeztem, majd három évvel később hoztam létre a Dodo Toucant. Mellékprojektként indult, úgyhogy az elején nem volt rajtam nyomás, azaz nem kellett megélhetést biztosítanom belőle. 2016-ban kezdtek el komolyabbra fordulni a dolgok, mivel egyre több kerámiát sikerült eladnom. Minden szabadidőmet – beleértve az éjszakákat és a hétvégéimet is – a műhelyemben töltöttem, hogy megpróbáljam teljesíteni a megrendeléseket. Ekkor tudatosult bennem, hogy főállás lett a mellékprojektből. Izgalmas időszak volt, ugyanakkor legalább akkora kihívást is jelentett, mert eleinte nem számítottam arra, hogy így alakul majd.
Hirtelen kellett nagyot lépnem előre: néhány hónappal a Dodo Toucan elindítása után felmondtam a munkahelyemen, és kibéreltem egy üzletet Párizsban.
Elég ijesztőnek tűnt a helyzet, ugyanis addig nem szerepelt a terveimben, hogy egyszer üzletet vezetek.
Soha nem gondoltam volna, hogy lesz elég önbizalmam hozzá, mégis úgy éreztem, pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Csak sodródtam az árral.
– A Dodo Toucan világa színes, pozitív és néha álomszerű. Az állatok és a szerencsehozó szellemek mintha mesebeli figurák lennének. Hogyan alkotta meg ezt az univerzumot?
– Nem volt különösebben tudatos folyamat, egyszerűen ezekhez vonzódom. Gyakran a csoda az, ami az alkotófolyamatomat hajtja. Mindig is inspirált a természet, a népművészet, és a munkáim is arról szóltak, hogy történeteket meséljek el és érzelmeket közvetítsek. Néha viszont azt kívánom, bárcsak minimalistább, elegánsabb és komolyabb lenne a munkáim stílusa, de nem ebben vagyok igazán jó.
– Ezek az állatfigurák sokak számára inkább olyanok, mintha családtagok lennének, nem pedig csupán szépen megtervezett kerámiafigurák. Mit jelentenek önnek ezek a figurák? Kötődik hozzájuk érzelmileg? Emlékszik a körülményekre, hogyan készült a kutya, a párduc, a fóka, a vidra, a macskák és a többiek?
– Tényleg úgy érzem, jól dolgoztam, amikor arról hallok, hogy az emberek kötődnek a munkáimhoz. Ez a legnagyobb elismerés, amit csak kaphatok. A kérdésre felelve: valóban, valamilyen érzelmi kötődésnek ki kell alakulnia egy állathoz annak érdekében, hogy izgalmas figurát alkothassak belőle. A tigrisek esetében az általuk inspirált erő és energia vezérelt. Ezek miatt tisztán emlékszem azokra a szituációkra, amikor egyes állatok készültek, és hogy mit kerestem bizonyos szakaszokban. Számomra valamennyien amolyan kis totemek, melyek a személyiségünk egy-egy részét fejezik ki.
Ez amúgy megmagyarázza, miért utasítom néha vissza az egyéni megrendeléseket. Nem mindig van meg az inspiráció egy állat elkészítéséhez, és csak egy szépen megtervezett kerámia elkészítését nem érezném becsületes munkának.
– Emlékszik arra a pillanatra, amikor rájött, hogy a márkája megtalálta a közönségét, és sikeressé vált?
– Minden elég gyorsan történt. Próbáltam lépést tartani mindennel, de nem tudtam mentálisan feldolgozni az eseményeket. Lassan megértettem, hogy a siker számomra az, hogy élvezhetem a munkámban a szabadságot és a kreativitást, és hogy ezt megoszthatom másokkal, sőt, meg is élek belőle.
– Most már írószerek, vázák és tálak is megtalálhatók a brand kínálatában. Melyek a Dodo Toucan legsikeresebb termékei?
– A kis szerencsehozó szellemek nagyon mennek, néhány éve már világszerte rendelnek belőle. Sokszor elmondják, hogy egy-egy szerencsehozó szellem milyen jelentőséggel bírt az életük egy-egy fordulópontjánál. Másoktól megtudom, hogyan találtak neki helyet az otthonukban – például a párna alatt, a zsebben, vagy a ház bejáratánál –, és pontosan mit jelent számukra. Mindig boldog és izgatott vagyok, amikor ezeket a sztorikat hallom, és elképzelem azokat a történeteket, amiket nem osztottak meg velem – bár az ügyfelek sokszor képesek meglepni.
– Hogy néz ki az ön esetében az alkotói folyamat? Hogyan születik meg egy új figura?
– Ahhoz, hogy belevethessem magam a kreatív ügymenetbe, szükségem van némi térre és időre, ami nem olyan egyszerű, ha kisvállalkozást vezet az ember. A mindennapok során igyekszem összegyűjteni az ötleteket, amiket a jegyzetfüzetembe vagy a telefonomba írok be.
Az ötletgyáramat általában a művészeti kiállítások, a kollégáimmal és az ügyfeleimmel folytatott beszélgetések, az olvasás, a természetben tett séták vagy a mindennapi élethelyzetek táplálják.
A következő etapban nagyon gyors vázlatokat készítek, és megpróbálom kitalálni, hogyan tudnék formába önteni valamilyen érzelmet és/vagy szándékot. Konkrét dolgot keresek, és sosem rajzolok véglegeset, mivel tisztában vagyok vele, hogy agyaggal dolgozni elég kiszámíthatatlan. Ebben a szakaszban agyalok a színeken és a mintatársításon is.
Aztán jöhet a modellezés, valamint a prototípus-készítés a méret és a részletek variálásával. Néhány nappal később pedig, amikor az agyag már megszáradt, elérkezik a festés ideje. A színtársítások számos variációját kipróbálom ilyenkor. A kerámiák égetése után újra kezdem, és addig javítgatok, amíg teljesen elégedett nem leszek a végeredménnyel. Egyes figurák esetében ez viszonylag gyorsan lemegy, másoknál viszont legalább harmincféle prototípus is készül.
– Hogyan fejlődött a cég az évek során? Hány alkalmazottal dolgozik jelenleg?
– Kezdetben ez magányos munka volt. Mivel az igény egyre nőtt, én meg nem tudtam lekövetni, segítséget kerestem. Eleinte a barátok és a családtagok álltak mellettem, ám később muszáj voltam ráállni a valódi toborzásra. Most rajtam kívül három alkalmazott dolgozik a műhelyben, plusz gyakran kérünk segítséget más keramikusoktól is, különösen a kerámiaworkshopok kapcsán.
A munkám és a szervezőkészségem a változásoknak megfelelően fejlődött. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkatársakkal vagyok körülvéve, akik rengeteg energiát tesznek bele a projektbe, és nagyon elkötelezettek is a brand iránt.
– Mi történik a workshopokon, és miért érezte szükségét, hogy megossza a tudását?
– Amikor elkezdtem agyaggal dolgozni, rájöttem, mennyire kielégítő és sokszor sorsfordító érzés lehet alkotni valamit a kezünkkel. Ilyenkor kötelező egy kicsit lelassítani és koncentrálni, vagyis olyan dolgokat csinálni, amiket a rohanó világban már nem tanultunk meg. Szükségesnek éreztem, hogy ezt megosszam, nem pedig egy tisztán csak technikai folyamatot mutassak meg.
A tanítás azért is fontos, hogy segítsek a tanítványaimnak megérteni, milyen igényes a kézművesség. Gyakran kérdeznek a gyártási folyamatokról, ami jól jön, mert amikor megtanulnak agyaggal dolgozni, rájönnek, mennyi munka van egy-egy apró kerámiaállat elkészítése mögött.
– Mi a következő lépés a Dodo Toucan számára?
– Hogy őszinte legyek, még nem vagyok biztos semmiben. Bővítettem a termékkínálatunkat az írószerekkel. Kiemelten fontos számomra az illusztráció, ezért próbálok új utakat keresni, hogy a munkámnak ezt az oldalát fejleszthessem, akár agyagfelületekről van szó, akár másról.
A cikk a Roadster magazin 12. számában jelent meg.
dodo toucan | nagy sztori | interjú | kerámia | művészet
Jön az a különleges fesztivál, amelyen minden ízében megélheted a Márton-napi hagyományokat
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!
