Döntős a magyar csapat a Bocuse d’Or-on!

Parádés siker!

Az észtországi Tallinnban tartották a Bocuse d’Or Európai Válogatóját. A koronavírus-járvány természetesen erre a versenyre is alaposan rányomta a bélyegét, az európai válogatót kétszer is el kellett halasztani, először tavaszról szeptemberre, majd október közepére került át az időpont.

Veres István séf, Molnár Bence commis és Volenter István coach minden héten hat napot készült a versenyre. Minden második nap az alapanyagok feltöltésével és az előkészítéssel, a többi napokon pedig az időmérő edzésekkel töltötték az időt. A csapatban szerepelt minden idők legsikeresebb magyar Bocuse-versenyzője, a 2016-os európai győztes Széll Tamás is, aki csapatelnökként utazott Észtországba, és ő foglalt helyet a kóstoló zsűriben is, hogy képviselje Magyarországot.

A tallinni versenyre a járványhelyzet miatt nem engedtek be szurkolókat, vagyis valószínűleg ez volt minden idők legcsendesebb Bocuse d’Or-ja.

A csapatoknak a szokott módon két ételt kellett elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústéma a fürjre, a haltéma az afrikai harcsára épült. A mieink Fish and Chips nevű halastáljukon afrikai harcsát, krumplipürét és uborkát prezentáltak, amelyhez még puliszkakrémet, sajtokat és hagymából készült szószt is felvonultattak. A húsos fogáshoz a fürjet kovászos kenyérrel és rókagombával töltötték meg, köretként puliszkakrémet adtak hozzá, így együtt hamisítatlan erdélyi ízeket megjelenítve.

Nagyszerűen sikerült, hiszen Veres István és a magyar csapat végül kilencedikként végzett, ami azt jelenti, hogy részt vehetnek a világdöntőn!

A Bocuse d'Or európai válogatójából tíz csapat jutott tovább a világdöntőbe, amelyet 2021. május 29. és június 2. között a franciaországi Lyonban rendeznek meg.

Ez is érdekelhet:

Óriási lesz a tét minden idők legcsendesebb szakácsversenyén

Veres István és csapata nagyon optimistán és magabiztosan néz a versenyzés elé.

(Fotók: Designfood/Fekete Antonio, Magyar Bocuse d’Or Akadémia-Facebook-oldala)

magyar | veres istván | Bocuse d'Or | szakács | döntő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom